A követhetőség kedvéért néhány példát kívánok bemutatni, amely tükrözi, hogy bár a sajtófotó kevésbé művészi, de ugyanúgy oda kell figyelni az apróságokra, mint egy esküvőnél. Elengedhetetlen az odafigyelés, legyen szó (elnézést a zsargonért) az expozícióról, a kompozícióról, harmadolásról vagy az aranymetszésről. Következzen pár kedvenc kép:
Kell egy kép!
Még az egyszerűbb eset, amikor illusztrációra van szükség. Van idő állítgatni a masinát, több képet készíteni, de mindet helyesen. Aztán jönnek az utómunkálatok, mert nincs hibátlan objektív, nincs olyan, hogy minden fal egyenes és nincsenek lágy árnyékok.
Mi legyen rajta?
A kép története: megláttuk, hogy gyülekeznek a tűzoltók. Szerencsére nem tűz volt, egy férfit emeltek ki a mentők számára. Hosszú létra, magas panel, jármű és sok ember... és arra is figyelnem kellett, hogy személyiségi jogokat se sértsünk meg. Megoldva: helyes objektív, megfelelő szög és persze a megfelelő pillanat.
Bokeh
Igen, itt indul minden. Ez az első dolgok egyike, amibe szerintem minden fotós beleszeret: a hattér elmosódása. Illetve az előtéré, hiszen, ha van rá lehetőség, akkor legyen az is. Egyszerű interjú: fókuszálás a szemre, a fej fölött ne legyen túl sok hely (vagy ugye játszhatunk az aranymetszéssel), és kattintunk amikor kell. Lehetőleg csak akkor! Semmi csücsörítés, pislogás vagy vakarózás!
Engem ne!
Jellemző, hogy sokan nem szeretnek szerepelni a képeken (köztük én se, ezért megértem őket), de nekem kell a fotó. Akkor legyen mindenkinek jó! Nem kell szemből készülnie a képnek, de legyen rajta minden aminek kell: ember, eszköz és ha jól megy még cselekvés is.
Tényleg ne!
Sarkítsuk: csinálhatsz rólam képed, de ne legyek rajta! És akkor a fotós boldog lesz, kreatívkodhat (de azért ne csináljunk belőle rendszert!). Legyen rajta téma és legyen sejtelmes. Biztos, ami biztos, azért ellenőriztessük le a képeket, hogy mindegyik megfelel-e neki!
Meglepetés!
Akármilyen hihetetlen, nem így szoktak várni minket, de ha egy kézműves réteskészítővel csinálunk interjút, akkor előfordulhat. Egy-egy esetben nem is olyan egyszerű egy munkafolyamatot megörökíteni, ha egyáltalán van olyan része amit meg lehet.
Nem meglepő
“A gyerekek kukások szeretnének lenni, nem űrhajósok” – hangzott el a mondat. Ebben nem vagyok biztos, de az igaz, hogy érdeklik őket a nagy gépek, mint például egy sterilizált kukásautó, amit összetapicskolhatnak, nyomkodhatják a gombokat vagy a dudát. Gyerkőcöket amúgy is nehéz fotózni: gyorsabbak, mint én. Kivéve, ha kapaszkodnak, ami tökéletes: ők nem rohannak, és megvan a kontaktus, ami szükséges. Nem túl beszédes egy fotó, amin nem történik semmi, igaz? Amíg leköti a gyermek figyelmét a technika, addig nekem is van időm figyelni a részletekre.
Egy másodperc
Igen, pontosan ennyi időm volt arra, hogy észrevegyem: ha leguggolok, rajta lesz a Pannon Egyetem felirat a képen. Amennyire láttam, ez csak nekem jutott eszembe, illetve a szereplőknek, akik pont rám pillantottak, nem pedig a többi fotós egyikére.
Három
Mert ha már van időnk odafigyelni a részletekre, akkor eldönthetjük, mi legyen a képen. Ehhez a tapasztalat szerint három zeneszám elegendő. Vajon véletlen, hogy ennyit engedélyeznek fotózni komolyabb koncerteken?
Szabad kéz
Egyik kedvencem: Csinálj galériát! Nagyjából amiről szeretnék. A legjobb kikapcsolódás: egy jó koncert. Nem zavar senkit a csücsörítés, az izzadtság, a kiégett részek a képen, vagy ha nem tökéletesek a színek. Úgy vágom, ahogy szeretném, addig csinálom, amíg kedvem van. Bár vannak megkötések itt is, de ilyenkor az ember szabadon alkot.
Reakció
De akármi is történik, legyen az eseményre egy percem vagy egy órám, ha valami egy pillanat alatt történik, akkor marad a reakcióidő és a rutin. Jobb esetben pár másodperc lehet arra, hogy módosítsunk a beállításokon, arrébb szaladjunk vagy objektívet cseréljünk, különben a pillanat elillan.
Tökéletes!
A cél mindig ugyanaz, megalkotni a képet, ami minél többet megmutat: hol, kik és mit csináltak. Ha még a hangulatot is átadja, érzéseket vált ki belőlünk, akkor a tökéletes!
