Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Még a halotthűtő vezetékeit is ellopták

2008. április 25. 13:23 // Forrás: MNO
Néhány száz forintos zsákmány miatt működésképtelenné tették a tolvajok a darányi temető halotthűtő berendezését. A somogyi településen fél év alatt 12 helyre törtek be.

„Megérkeztünk a szigetvári kórházból az elhunyttal, és elhelyeztük a református temető halotthűtőjében” – mondta a megyei internetes portálnak Fodor László temetkezési vállalkozó. „ Készültünk a temetésre, amikor egyik munkatársam szólt: nem találja a berendezés vezetékeit. Kiderült, hogy valamennyi kábelt, érzékelőt levagdosták és elvitték. Az volt a szerencsénk, hogy a katolikusoknál is működik hűtő, és nem volt foglalt. Elgondolni is rossz, mi lett volna, ha abban már van egy másik halott” - ismertette a részleteket a temetkezési vállalkozó.

A faluban fél év alatt 12 helyre törtek be, főleg idősekhez, és megüresedett házakba. Az idős emberek esténként már rettegnek, hiszen a tolvajok már azzal sem törődnek. hogy otthon vannak a háziak. Hiába ugat a kutya, a lakók nem mernek kimenni a saját udvarukra.

Egy helybeli nemrég észrevette, hogy néhány tolvaj elkezdte kibontani a vasúti átjáró vezetékeit. Azonnal értesítette a rendőröket, s azok elkapták a tolvajokat, így nagy baj nem lett a bűnesetből. A helybeli bejelentő azonban most attól tart, hogy egyedül neki lesz ebből az ügyből baja. Ha ugyanis tanúskodnia kell, ezt szerinte a tolvajok előbb-utóbb megtorolják.

Már nincs a faluban egyetlen vízórafedél sem, mert mindnek lába kelt. Az emberek képtelenek elhinni, hogy a rendőrség ennyire tehetetlen, hiszen van ujjlenyomat, cipő- és keréknyom. Többen állítják: az egész falu tudja, hogy kik felelősek a lopásokért.

„Látjuk, hogy egyesek drága autókkal és vastag aranylánccal a nyakukban járnak segélyért. Ezekről az emberekről azt is tudja mindenki, hogy életükben nem dolgoztak egy percet sem. Elegendő lenne őket megfigyelni, és máris töredékére csökkenne a bűnözés” - mondták el név nélkül a falusiak.

A közbiztonság hiánya miatt nemrég egy testületi ülésre meghívták Cserti István barcsi rendőrkapitányt. Ő akkor is, most is elmondta: pontosan tudja, hogy baj van.

Füssy Angéla
további cikkek
Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. ma 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. ma 10:47 Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését közélet Hippolyt: bemutatják Dolhai Attila első színházi rendezését December ötödikén mutatja be a Veszprémi Petőfi Színház Nóti Károly-Zágon István-Eisemann Mihály Hippolyt, a lakáj című történetét, melyet Dolhai Attila Jászai Mari-díjas színész állított színpadra. Első színházi rendezése tehát a királynék városához kötődik, elsősorban erről kérdeztük a színész-rendezőt, a székesfehérvári Vörösmarty Színház igazgatóját. tegnap 22:52

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.