Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C
2026. március 18. Sándor
Veszprém
13°C

Aki segítene a menekülteken, a segélyszervezeteket keresse!

2015. szeptember 4. 11:13 // Forrás: mti
Aki valóban segíteni akar a menekülteken, az a segélyszervezeteken keresztül segítsen, amelyeknek évtizedes tapasztalatuk van, ismerik a rendelkezéseket és együtt tudnak működni a hatóságokkal - mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere.

Balog kijelentette: Magyarország minden az Európai Unió és a magyar törvények által előírt segítséget megad a menekülteknek, migránsoknak, csak éppen a menekültek nem jutnak el azokra a helyekre, ahol ezt megkapnák, részben

a tájékoztatás zavarossága, manipuláltsága miatt, részben azért, mert nincs meg a kellő tájékoztatás.

A menekülteket segítő Migration Aid szervezet egyébként szünetelteti az adományok fogadását, ugyanis megteltek a raktárhelyiségeik.

Feldmann Márton, a MÁV Start Zrt. értékesítési vezérigazgató-helyettese bejelentette: eltörölték az azonnali kifizetés értékhatárát, így délelőtt 10 órától a MÁV Start Zrt. valamennyi nemzetközi pénztárában értékhatár nélkül a "le nem utazott vagy utazásra képtelenné váltak" menetjegyeit visszaváltják, és készpénzben, forintban megtérítik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy azok a menetjegyek, amelyeket bankkártyával vagy online vásároltak, továbbra sem téríthetők vissza készpénzben.

vehir.hu
további cikkek
Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján közélet Olimpikonokat és sportlegendákat hívhatunk ki a szombati Kihívások Napján Március 21-én Veszprém és a Balaton régió történetének egyik legaktívabb napjára készül. A Veszprém-Balaton Európa Sportrégiója 2026 programsorozat kiemelt eseményeként érkezik a Kihívások Napja , ahol nemcsak négy világrekord megdöntése a cél , hanem az is, hogy a bátor jelentkezők testközelből mérkőzzenek meg a hazai sportélet legnagyobb csillagaival. ma 17:09 Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák közélet Véget ért a téli üzem a Magyar Közútnál, elindultak a tavaszi-nyári fenntartási munkák Március 15-én véget ért a téli üzem a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-nél, a szakemberek a nyári üzemrend szerint folytatják a munkát, de március végéig mérnökségenként legalább egy, síkosságmentesítésre alkalmas eszközökkel felszerelt gépet továbbra is bevetésre készen tartanak. ma 16:32 Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. támogatott tartalom Szintet lép a raklapgyártás: Csúcstechnológiás automatizálással bővít a Waller Furnér Kft. Folyamatos fejlesztések, javuló munkakörülmények és milliméterpontos minőség – röviden így jellemezhető a Waller Furnér Kft. idei éve. Waller Istvánnal, a cég vezetőjével beszélgettünk a hamarosan érkező új automata gépsorról, a megnövekedett gyártási kapacitásról, valamint egy olyan új, komplex tetőszerkezeti elemről, amely legóként könnyíti majd meg a szakemberek helyszíni munkáját. ma 11:38

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.