Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 19. József
Veszprém
7°C
2026. március 19. József
Veszprém
7°C

Európának magába kell néznie

2015. szeptember 9. 10:39 // Forrás: mti
Jean-Claude Juncker az Európai Parlament plenáris ülésén mondott évértékelő beszédet. Az elnök a menekülthullámmal is foglalkozott.

Nincs jó állapotban az Európai Unió, mert kevés benne az "Európa" és kevés benne az "unió" - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke szerdán Strasbourgban. Az unió helyzetéről készített írásbeli összegzésében a bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy Európának jobb védelmet kell biztosítania a menekülteknek, ugyanakkor meg kell erősítenie határainak őrzését. A menekülteket nem állítják meg a határok, a falak és a kerítések.

A bizottsági elnök szerint aki az Iszlám Állam szélsőséges fegyveres szervezet elől menekül, az minden áron el akar jutni a szabadságba, és Európának magába kell néznie, ha nem fogadja be őket.

A bizottsági elnök beszámolt a földközi-tengeri menekültáradat megfékezésének eredményeiről, arról, hogy az uniós tengeri művelet eredményeket mutathat fel az útvonal stabilizálásában. "Hasonlóan stabilizálni kell a balkáni útvonalat, amelyet egyértelműen elhanyagolt az összes politikus" - mondta. Ezzel kapcsolatban említést tett arról, hogy Magyarországot sem szabad magára hagyni.

Az uniós tagországok vállaljanak kötelezettséget 160 ezer menekült átvállalására a három legnagyobb migrációs nyomásnak kitett tagországtól, Olaszországtól, Görögországtól és Magyarországtól - javasolta.

Az EU-tagságra pályázóknak meg kell őrizniük "biztonságos eredetország" jellegüket - mondta. A bizottsági elnök indítványozta, hogy az uniós tagállamok állapodjanak meg abban, mely országokat tekintik biztonságosnak, és az onnan érkezők esetében az a kiinduló feltételezés, hogy biztonságban vannak hazájukban. Ezen országok polgárait sem lehet azonban megfosztani azon joguktól, hogy menedéket kérjenek - tette hozzá.

Azt is hangsúlyozta, hogy az uniós tagjelöltek - több balkáni ország, valamint Törökország -, továbbá a többi, szintén uniós tagságra törekvő balkáni ország köteles fenntartani a jogállami viszonyokat, ellenkező esetben elveszti a lehetőségét az uniós tagság elnyerésére.

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" választás 2026 Dobrev Klára Veszprémben: "Egy erős baloldali jelenlét a garancia a rendszerváltásra" Szerdán Veszprémbe látogatott Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció elnöke, aki Hrabovszki Lászlóval, a párt helyi képviselőjelöltjével tartott közös utcafórumot a Kossuth utcán. Az eseményen, amelyre az idősebb generáció mellett fiatalok is kíváncsiak voltak, a pártelnök portálunknak beszélt többek közt az április 12-i választások tétjéről, az általuk képviselt baloldali értékekről, valamint a Tisza Párttal való viszonyról is. ma 11:24 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson választás 2026 Néhány sorrend már most kiderült az országgűlési választáson Nem járt sikerrel a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elleni politikai akció, amivel tömegesen támadták meg jogi úton a jelöltjeik nyilvántartásba vételét, így mostanra véglegesnek tekinthető, hogy mely jelöltek és milyen sorrendben lesznek rajta a szavazólapokon az április 12-ei országgyűlési választáson. 2026. március 17. 11:37 Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor Navracsics Tibor úgy kapcsolta össze a vasárnapi két nagy nagyrendezvényt, hogy azt mégsem fertőzi a közbeszéd állapota Navracsics Tibor, közigazgatási és területfejlesztési miniszter a Facebookra feltöltött videójában a vasárnapi fideszes Békemenet és tiszás Nemzeti Menet kapcsán osztott meg egy érdekes gondolatot, amelyben sikerült politikailag úgy összekapcsolni a két eseményt, hogy abban mégsem jelenik meg a két nagytábor közötti zsigeri ellentét. 2026. március 16. 15:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.