Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Orbán: lerohannak bennünket

2015. szeptember 21. 16:13 // Forrás: mti
"Lerohannak bennünket" - így kommentálta a tömeges bevándorlást a miniszterelnök hétfőn a parlamentben.

Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában Magyarország történelmi és erkölcsi kötelességének nevezte Európa megvédését. A bevándorlók "már nem csak dörömbölnek, de ránk is törik az ajtót" - jellemezte a bevándorlási helyzetet Orbán Viktor, hangsúlyozva, hogy több százezer, sőt millió bevándorló ostromolja Magyarország és Európa határait.

Az utánpótlás pedig bőséges, milliók készülnek útra kelni - hívta fel a figyelmet, példaként említve, hogy csak Irakban és Szíriában több millióan szorulnak humanitárius segélyre. Hozzátette, hogy "az észak-afrikai védvonal" is összeomlott, az arab tavasz káoszt eredményezett, mivel a Nyugat által egyedül üdvözítő államformának tartott képviseleti demokrácia intézményei működésképtelenek ott, ahol nincs erre irányuló akarat. A kormányfő kifogásolta, hogy Európa "nemhogy tárva, nyitva hagyta az ajtókat és ablakokat, még meghívókat is küldözgetett a bevándorlóknak".

Szerinte egyébként a bevándorlók rossz politikai döntések áldozatai, "a világ valójában hátat fordított ezeknek az embereknek". A miniszterelnök felszólalásában a világ legtermészetesebb dolgának nevezte, ha az ember megvédi a családját, és - mint mondta - "mi most éppen ezt tesszük".

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. ma 13:42 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01 Mi hazánkos „demonstráció” Veszprémben az egészséges magyarokért és az agrárium fellendüléséért politika Mi hazánkos „demonstráció” Veszprémben az egészséges magyarokért és az agrárium fellendüléséért Egy demonstrációval felérő rendezvényt tartott a Mi Hazánk Mozgalom vasárnap Veszprémben az Óváros téren azoknak, akik nem fogadják el, hogy az EU-ban mi vagyunk a legbetegebb nemzet, és nem fogadják el, hogy a hipermarketek tele vannak ellenőrizetlen, silány minőségű élelmiszerekkel, miközben agrárnemzet ellenére nagyon magas az élelmiszerárak inflációja. Legalábbis így foglalta össze a Hazai vásár lényegét a párt elnöke, Toroczkai László, aki személyesen is itt volt Veszprémben. 2026. január 26. 11:36

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.