Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Történelmi államfő volt

2015. október 6. 20:23
Áder János köztársasági elnök az alábbi közleményt adta ki Göncz Árpádra emlékezve. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

"Az aradi vértanúk nemzeti gyásznapján, 93 esztendős korában eltávozott az élők sorából Göncz Árpád, az 1990-ben ismét szabaddá és függetlenné vált Magyarország első köztársasági elnöke. Személyében olyan honfitársunkat veszítettük el, aki a hazafiság, a demokrácia és az emberiesség európai értékrendjéhez volt hű egész életében. Jogászként az igazságot, hazafiként a szabadság ügyét, íróként a kimondott szó felelősségét, politikusként és államfőként az emberi tisztességet képviselte.

Amikor az első szabadon választott országgyűlés köztársasági elnökké választotta, államfői krédójaként már első beszédében elmondta, hogy nem fél a vitáktól, és nem fogja véka alá rejteni a véleményét, mert bízik az igazság erejében.

Göncz Árpád történelmi időkben lett államfővé, és illő, hogy emléke történelmi személyiségként maradjon meg emlékezetünkben.

Politikai nemzetünk az 1990-ben újjászületett demokratikus Magyarország első köztársasági elnökét tiszteli és gyászolja Göncz Árpád elnök úr személyében."

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.