Egy nap – egy választókerület. Ezzel a mottóval kezdett fórumsorozatba idén Porga Gyula polgármester, aki a szerdát a Dózsavárosban töltötte. A nap során találkozott a kerületben működő óvoda- és iskolavezetővel, vállalkozókkal, és civil szervezetekkel, de részt vett a Dózsavárosi Tanács ülésén, és utcafórumot is tartott.
A polgármester a kerület fideszes önkormányzati képviselőjével, Hegedűs Barbarával vett részt a Dózsavárosi Tanácsülésen, ahol többek között a civil szervezetek és az intézményvezetők tehették fel kérdéseiket, fogalmazhatták meg javaslataikat a városrészt illetően. A fő témák között a civil szervezetek által igényelt programszervezési segítségről és a jövőbeni fejlesztésekről - többek között a játszótéri fitness eszközök kihelyezéséről és a könyvtár felújításáról - esett szó.
A lakosok a városrészben főleg az út- és járdafelújításokat igénylik. Elhangzott, hogy a következő uniós fejlesztési ciklusban folytatódnak a városrész útfelújításai. Hegedűs Barbara elmondta: a Csererdő és Jutaspuszta út- és csatornahálózatának fejlesztését pályázati pénzekből kívánják megoldani, jelenleg ennek tervezési folyamata zajlik.
Csécs Ferenc, a Dózsavárosi Baráti Kör elnöke kérdésünkre elmondta: ők összességében elégedettek a városrész állapotával, hiszen iskola, óvoda, orvosi rendelő is elérhető közelségben van. A járda- és útfelújításokról elmondta: sok elhasználódott út van a városrészben, de örülnek, hogy Veszprémben egyre több utat újítanak fel, amiből Dózsaváros sem marad ki. Ők úgy gondolják, a legnagyobb szükség jelenleg a Dózsa György általános iskola beázásának megszüntetése lenne, bár úgy tűnik, hamarosan ez is megoldódik.
