Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C
2025. december 6. Miklós
Veszprém
6°C

'56 mindenkié; elmaradt az igazságszolgáltatás

2015. október 23. 12:00 // Forrás: mti
Az Együtt szerint 1956 mindenkié. Gyurcsány Ferenc szerint a szabadságnak felemelkedéssel kell járnia. Lázár János szerint a bűnöket nem követte igazságszolgáltatás.

Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint nem lehet elfeledni, hogy az elmúlt évtizedek kisajítítási törekvéseivel ellentétben 1956 forradalma és szabadságharca mindenkié - mondta a fővárosi Vértanúk terén tartott pénteki ünnepi megemlékezésen az ellenzéki párt elnöke. Szigetvári Viktor úgy fogalmazott: az 1956-os forradalom és szabadságharc nemzeti ünnepén az Együtt politikai közössége '56 hőseire, a közelmúltban elhunyt Göncz Árpád volt köztársasági elnökre és a magyar szabadságra emlékezik. Utóbbira azért csak emlékezik, mert ma, 2015-ben a szabadság ügye rosszul áll Magyarországon. Szavai szerint az Együttben tudják, hogy sokféle '56 él egymás mellett ma is, és élt a forradalom idején is.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke szerint a szabadság csak akkor válhat sokaknak valósággá, ha együtt jár a felemelkedés lehetőségével. A volt miniszterelnök a fővárosi 1956-os emlékmű előtt tett pénteki ünnepi sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, Magyarország szabad és független, ebben az értelemben 1956 eszményei életre keltek, azonban mindazok, akik akkor utcára mentek, ennél többet is igényeltek: jobb életet. Ha a történelem nagyszerűsége nem találkozik a hétköznapok nagyszerűségével, akkor előbb-utóbb drámai konfliktusok alakulnak ki. Gyurcsány Ferenc ezért pártja nevében azoknak ígért új politikát, akik reménytelenségben élnek és a rendszerváltozás után joggal elhagyatottnak érzik magukat.

Az elmúlt huszonöt évben elmaradt az igazságszolgáltatás az 1956-ban, majd az azt követő években, a megtorlások idején elkövetett bűnök ügyében - jelentette ki Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen. Azt mondta, a magyar társadalom adós maradt az igazságszolgáltatással. Szégyen, hogy úgy végeztek ki több száz, és börtönözhettek be több tízezer embert 1956-ban és 1957-ben, hogy annak 1990 után semmilyen következménye nem volt, a valódi bűnösök megbüntetése elmaradt. Szégyen, hogy megtorlások egyik főszereplőjének, Biszku Bélának csak most, huszonöt évvel a rendszerváltás után és "nevetséges körülmények" között kell bíróság elé állnia - hangoztatta a politikus.

vehir.hu
további cikkek
Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet közélet Új fejezet kezdődött Nemesvámoson: átadták a Jáger Csoport kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely a magyar ipari innováció egyik központja lehet Ünnepélyes keretek között adták át Nemesvámoson a Jager Holding legújabb kutató- és fejlesztő laboratóriumát, amely új lendületet ad a térség ipari és technológiai fejlődésének. A 100 százalékban magyar tulajdonú vállalat évtizedek óta meghatározó szereplője az elektromos kapcsolószekrények gyártásának, és az új beruházás tovább erősíti pozícióját a nemzetközi innovációs térképen. ma 12:56 Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! közélet Nyerje meg decemberi élményét a Vehírrel! A nagy karácsonyi hajtás közepette segítünk egy kis kikapcsolódást csempészni a decemberi hetekbe. Nyereményjátékunkkal két különleges veszprémi élményre is belépőt nyerhetnek olvasóink: a CODE Digitális Élményközpontba és a Várbörtön Kiállításra. tegnap 16:43 Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák közélet Hétfőtől megvásárolhatóak a jövő évi autópálya-matricák Hétfőtől elérhetőek lesznek a 2026-ra érvényes éves autópálya-matricák, a jövő évi éves országos és vármegyei e-matricák mellett az új terméknek számító éves M1 regionális úthasználati jogosultság is megvásárolható lesz a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt.-nél és a legtöbb viszonteladó partnerénél, online és offline módon is - közölte a NÚSZ Zrt. tegnap 10:47

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.