Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Ferenc pápa békét sürget

2015. október 26. 15:38 // Forrás: mti
Újabb felhívást intézett a nemzetközi közösséghez a háború sújtotta országok békéjének megteremtése érdekében Ferenc pápa hétfőn, amikor a Vatikánban a káld keleti katolikus egyház püspökeit fogadta. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Ferenc pápa úgy fogalmazott, Irakban és Szíriában "az erőszak zaja erősebbnek bizonyul a békéért mondott, szívből jővő imáknál". Az egyházfő a nemzetközi közösséget ismételten arra szólította fel, hogy "az összes lehetséges és hatékony "stratégiát" vesse be a béke elérése érdekében azokban az országokban, amelyeket "a gyűlölet borzalma pusztítja". A káld egyházhoz tartozó 700 ezer hívőt képviselő püspököket arra kérte, párbeszéddel enyhítsék a térséget uraló ellentéteket, és a pápa nevében vigasztalják a hívőket. Ferenc pápa hozzátette, azért imádkozik, hogy a térségben élő keresztények ne kényszerüljenek többé menekülésre.

A háborúról beszélt Ferenc pápa a katolikus tábori lelkészekkel tartott vatikáni találkozón is. Úgy vélte, az ember és az emberi közösség legnemesebb célja a háborúk eltörlése. Hozzátette: arra kell elköteleznünk magunkat, hogy "ne falakat építsünk, amelyek elválasztanak, hanem hidakat, amelyek összekötnek".

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.