A Szentháromság téren található belső udvaros kávézóba az embernek akkor kell beülnie, ha a város forgatagától messzebb, saját ritmusában szeretné elfogyasztani kávéját, vagy azokat az egyházi ital- és csokoládékülönlegességeket kóstolná meg, amelyek a környéken készülnek.
Az udvarba lépve jobbra nyílik a folyosó, amely a kissé eldugott, romantikus kávézóba vezet, ahol az ember a barna színű falak közt egyedül lehet gondolataival. Kikérhet magának egy teát úgy, hogy nem zavarja őt sem a túltekert zene, sem a kintről beszűrődő városi zaj.
Egyházi teázó lévén az itallapon elsősorban a szerzetesek receptúrája alapján készült termékekkel találkozunk. Az üzletvezető szerint igyekeznek a kínálatot elsősorban a környékről beszerezni. A bakonybéli bencés likőrök és sörök mellett megkóstolhatjuk a Veszprémi Érsekség borait, valamint a „Halimbai esperes”, Szalai Mikós teáit is kipróbálhatjuk, és ihatunk olyan limonádét is, melyet a kávézó saját fűszerkertjéből származó citromfűvel és mentával ízesítenek. Ami az édességeket illeti, olyan gyógynövényes csokoládét, ízesített mézet és tökmagolajat ízlelhetünk, amelyet különleges szuvenírként haza is vihetünk.
A csendes és nyugodt hangulat ellenére azonban ne lepődjünk meg, ha olykor turistacsoportokkal vagy visszatérő vendégekkel találkozunk, hiszen a helyről azt mondják, akik egyszer megismerik a kávéházat, általában mind visszajönnek.
A régen „Madaras ház”-ként is emlegetett Szaléziánum barokk épülete jelenleg turisztikai központként üzemel, ahol egyházi vonatkozású látványosságokról és aktualitásokról is kaphatunk tájékoztatást.


