Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Feljelentés az ISZSZ ügyében

2015. november 2. 16:30
Feljelentést tett Porga Gyula az Intézményi Szolgáltató Szervezet gazdálkodásával kapcsolatban - tudatta közleményében a polgármester. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A veszprémi intézményekkel szemben a városvezetés alapvető elvárása, hogy tevékenységüket minden szempontból törvényesen, a jogszabályok betartása mellett végezzék. Az Intézményi Szolgáltató Szervezet korábbi vezetése alatt felmerült a gyanú egyes szabálytalanságokra, ami a városvezetés tiszta és átlátható irányelveivel szöges ellentétben áll.

Az elmúlt napokban a tudomásomra jutott, hogy az intézmény – azóta önként lemondott, ezzel a felelősségét elismerő – korábbi vezetése alatt több esetben az intézményi takarítások körülményei tisztázatlanok voltak. Ezt a gyanút a hivatal belső ellenőre a 2015. október 29-én kért adatszolgáltatások eredményei alapján megerősítette.

Polgármesterként kötelességemnek érzem, hogy az intézmény tisztázása, valamint a felelőségre vonás érdekében megtegyem a szükséges jogi lépéseket. A mai napon a Veszprémi Rendőrkapitányságon feljelentést teszek ismeretlen tettesek ellen a Btk. 374. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő, nagyobb értékre elkövetett gazdasági csalás bűntette elkövetésének alapos gyanúja, valamint a Btk. 376. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő hűtlen kezelés bűntette elkövetésének alapos gyanúja miatt.

Veszprém, 2015. november 2.

Porga Gyula

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.