Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elkésett intézkedés volt

2015. november 3. 17:14
Sajtótájékoztató keretében reagált Hartmann Ferenc és Katanics Sándor Porga Gyula polgármester tegnapi közleményére az ISZSZ ügyben tett feljelentés kapcsán. Az önkormányzati képviselők szerint több mint fél éve kellett volna megtenni ezt a lépést. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Hartmann Ferenc emlékeztetett: már fél évvel ezelőtt felmerült a gyanú egyes szabálytalanságokkal kapcsolatban, nem csak pár nappal ezelőtt, ahogy az a polgármester közleményében áll. Az áprilisi belső ellenőri jelentés világosan megállapított hét súlyos szabálytalanságot, amelyről a városvezetők is tájékozódhattak. Ezzel szemben sem akkor, sem később nem történt érdemi lépés, gyakorlatilag karba tett kézzel nézték az eseményeket. Holott Katanics Sándorral többször is felhívták a figyelmet a gyanús kifizetésekre: a májusi közgyűlésen, júliusban sajtótájékoztató és közgyűlés keretei között feltették a kérdést, milyen indokok alapján mentették fel az intézmény egykori vezetőjét, mikor történik meg végre a felelősségre vonás, indítanak-e végre fegyelmi eljárást hűtlen kezelés gyanúja miatt?

Szeptemberben Katanics Sándor javaslatot terjesztett a Pénzügyi és Költségvetési Bizottság elé, hogy a tavaszi jelentésben feltüntetett hibák magas száma, a diákétkeztetésre vonatkozó Közgyűlési határozat megsértése és a közpénzek szabálytalan döntésekkel történt felhasználásával okozott anyagi hátrányok miatt a városvezetés vonja vissza az ISZSZ vezetőjének megbízását. A fideszes többség ezt leszavazta. Október elején hivatalos indoklás nélkül, hirtelen lemondott az ISZSZ vezetője. Feljelentés mégis csak majd egy hónappal később született.

A képviselők szerint ez a viselkedés igencsak ellentétben áll a városvezetés által hirdetett tisztaság és az átláthatóság irányelveivel, tétlenségük pedig felveti az ő felelősségüket is.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.