Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erősítenék a keleti végeket

2015. november 4. 14:55 // Forrás: mti
A jövő évi varsói NATO-csúcsértekezletet megelőző regionális csúcson, Bukarestben az észak-atlanti szövetség közép- és kelet-európai államfői értekezletén, az azt kezdeményező Lengyelország és Románia államfője mellett Magyarország, Szlovákia, Bulgária és a balti államok köztársasági elnökei, illetve a cseh parlamenti elnök is részt vett.

A NATO-tagországok szolidaritásának nemcsak a katonai, vagy biztonsági fenyegetettséggel, hanem a tagállamokat különböző mértékben érintő migrációs válsággal szemben is meg kell nyilvánulnia - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök.

Áder János felszólalásában emlékeztetett arra, hogy a konferencián jelenlévő országok képviselői történelmük során megtapasztalhatták, hogy milyen is a vasfüggöny mögött élni. "Erre ma különösen fontos emlékezni, hiszen ma 59 esztendeje annak, hogy a forradalmat leverték Magyarországon" - mutatott rá.

Az államfő beszédében a bukaresti találkozó céljaként a biztonságérzet erősítését, a szolidaritás és az egység felmutatását nevezte meg. Áder János azt kérte a jelenlévő államfőktől, hogy miközben a katonai fenyegetettség, a biztonsági fenyegetettség tekintetében jogosnak tekintik, hogy szolidárisak egymás álláspontjával, legyenek szolidárisak egy másik súlyos probléma, a migráció kapcsán is. Nem egyformán érezzük még ennek a hatását, de a probléma itt van és egyforma fenyegetettséget jelent országaink számára" - figyelmeztetett Áder János.

A regionális csúcson a résztvevő kilenc ország vezetői közös nyilatkozatot fogadtak el, amelyben a NATO katonai jelenlétének megerősítését szorgalmazzák a keleti szárnyon, azokon a pontokon, ahol az szükséges. A közös nyilatkozat a biztonság oszthatatlanságát, a NATO szolidaritását és kohézióját hangsúlyozza, rámutatva, hogy a szövetségnek egységesen kell fellépnie mind a keleti vagy déli biztonsági kockázatokkal szemben, és folytatnia kell a "nyitott kapuk" sikeresnek bizonyult politikáját.

A "Szövetségesi szolidaritás és megosztott felelősségvállalás" című bukaresti közös nyilatkozat szerint az aláírókat továbbra is erősen aggasztja Oroszország agresszív fellépése, és úgy vélik, Moszkvának vissza kell térnie a nemzetközi jog és vállalt kötelezettségei betartásához ahhoz, hogy a NATO és Oroszország között helyreálljon a kölcsönös bizalmon alapuló viszony.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.