Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

A diabétesz megelőzhető, de nem gyógyítható

2015. november 8. 16:29
A diabetes világnapjához kapcsolódóan rendeztek egészségügyi napot a Veszprém Agórában vasárnap.

Reichart Bélánétól, az Alapítvány a Cukorbetegekért kuratóriumának elnökétől megtudtuk, hogy a rendezvényen színvonalas előadásokkal bővíthették a betegséggel kapcsolatos tudásukat a résztvevők, akik különféle szűrővizsgálatokon is részt vehettek.

„A cukorbetegség egy életre szól, ebből nincs gyógyulás.”

A megfelelő étkezés nem csak a diabéteszes betegeknek fontos, hiszen kevesen étkeznek tudatosan, nem használunk elég zöldséget a konyhában, a gyerekek nem ismerik, fogyasztják a gyümölcsöket. Szintén veszélyforrás a kevés mozgás, ami a cukorbetegség kialakulásában kulcsszerepet játszik – hívta fel a figyelmet a kuratóriumi elnök.

A Földön 250 millió diabéteszes beteg él, számuk minden évben hétmillióval nő – ezt az adatot már dr. Fulcz Ágnes, a Veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház Diabetes Centrum főorvosa osztotta meg velünk. Magyarországon az összlakosság 7,2 százaléka tartozik ebbe a csoportba.

A szűrővizsgálatok jelentősége, hogy a betegség időben kiderüljön, és ne az első szövődmény – egy stroke, egy szívroham vagy egy lábamputáció után szembesüljünk vele.

dr. Soós Hajnalkadr. Soós Hajnalka

Dr. Soós Hajnalka, a Hétpettyes Alapítvány Kuratórium elnöke arra figyelmeztetett, hogy a gyerekek körében is egyre nő a cukorbetegek száma, figyelni kell az árulkodó jelekre: ha a gyerek sokat iszik, sokat pisil, fáradékony, sokat fogy. A kettes típusú cukorbetegség fő rizikója az elhízás, ami egyre többeket érint, a szakorvos már két-három éves korban is olyan elhízott gyerekekkel találkozik, akiknél éppen emiatt rendkívül magas a betegség kialakulásának kockázata.

Némedi LajosNémedi Lajos

A megjelenteket Némedi Lajos alpolgármester is köszöntötte, aki a diabéteszt az Esthajnalcsillaghoz hasonlította, hiszen a Vénusz is hűséges, kitartó kísérő, akkor is velünk van, ha nem is látjuk, nem is tudunk róla. A cukorbetegségtől nem tudunk megszabadulni, ezért is fontos, hogy figyeljük egészségi állapotunkra, és megfogadjuk a minket gyógyító szakemberek tanácsait.

dr. Vándorfi Győződr. Vándorfi Győző

A programokról dr. Vándorfi Győző, a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület elnöke beszélt: az orvosi előadások után közös mozgásra is lehetőség volt, az Agóra színháztermében interaktív vetélkedőt szerveztek, majd a Pannon Várszínház zenés műsorát tekinthették meg a jelenlévők, akik egész nap részt vehettek szűrővizsgálatokon, tanácsadásokon. A magukat egészségesnek gondolók azt is megtudhatták egy gyors vizsgálat után, hogy a közeljövőben milyen valószínűséggel alakul ki náluk a betegség.

A tavalyi diabetes nap Csetényben (fotó: diabet.hu)A tavalyi diabetes nap Csetényben (fotó: diabet.hu)

A diabetes világnapjához kapcsolódóan a jövő héten több helyszínen is rendeznek programokat megyénkben. 12-én a várpalotai Thury téren állomásozik az országjáró szűrőkamion 9 és 17 óra között. 13-án a Csetényi Vámbéry Ármin Általános Iskolában a tanulók vércukorszint-mérésen vesznek részt, majd játékos feladatokon keresztül ismerkednek az egészséges táplálkozás és a testmozgás fontosságával. A tanulók egész délelőtt kék ruhát viselnek majd, és az épületet is kékbe öltöztetik.

Schöngrundtner Tamás
további cikkek
Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa közélet Népegészségügyi központ: terjed a hepatitis A vírusa Továbbra is terjed a hepatitis A vírusa, a kézmosás a legjobb megelőzés - írta a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében. 2025. november 21. 14:49 Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra közélet Takács Péter: mostantól évente húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosítanak képalkotó diagnosztikai vizsgálatokra Mostantól évente beépülő jelleggel húszmilliárd forint többletfinanszírozást biztosít a kormány képalkotódiagnosztikai, ultrahang, CT és MR vizsgálatokra - jelentette be a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára szerdán. 2025. november 19. 17:30 ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" életmód ,,Otthon sem mindegy, mire lép az ember" A veszprémi gyógyászati bolt, amely ma már Budapesttől Győrig fogad pácienseket, egészen más hangulatú hely, mint amit az ember az egészségügyi ellátórendszer szélén megszokott. Belépve nem steril, hűvös kiszolgálás, hanem egy család fogadja az embert – Péller Judit, fia, Császár Péter és a felesége Császár-Németh Petra, –, akik húsz éve építik közösen azt a vállalkozást, amely egy apró üzletből mára az ország egyik legismertebb lábdiagnosztikai pontjává nőtte ki magát. 2025. november 27. 10:30

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.