Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Közös felelősségünk a szén-monoxid-mérgezések megelőzése

2015. november 10. 9:42 // Forrás: Nyitókép: vecseshirek.hu
A fűtési szezon veszélyeire és a szén-monoxid-mérgezés megelőzésének módszereire hívta fel a figyelmet a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztálya hétfőn, közös sajtótájékoztatójukon.

Az őszi-téli hónapok legnagyobb veszélyét évek óta a szén-monoxid-mérgezés jelenti: a csendes gyilkosként is emlegetett színtelen, szagtalan gáz észrevétlenül csap le, tünetei ráadásul sokszor megtévesztőek.

Először csak fejfájás, émelygés formájában jelentkezik, majd jóval később észlelhető a végtagok bénulása, amely megakadályozza az áldozatot abban, hogy elhagyja a mérgezett teret.

Kellő odafigyeléssel azonban megelőzhetők ezek az esetek. Érdemes már a fűtési szezon kezdete előtt bevizsgáltatni a nyílt lánggal égő berendezéseket, amelyek a lakótérből veszik el a levegőt az égéshez, illetve oda is engedik vissza az égésterméket. Folyamatosan gondoskodni kell a berendezések működéséhez szükséges oxigén utánpótlásáról, illetve elengedhetetlen azok állandó karbantartása, tisztítása, kéményseprő hívása.

Kép forrása: kemenyjobbitok.huKép forrása: kemenyjobbitok.hu

Fontos tudni azonban, hogy a szén-monoxid-mérgezés veszélye egész évben fennáll – tájékoztatott Kovács Péter, a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságának alezredese. Rengetegen használják a gázkészülékeket a fűtésen kívül másra is, egy-egy elavultabb, A vagy B kategóriás készülék használata pedig életveszélyes lehet. De a megelőzés az egész lakóközösség felelőssége is, hiszen a szén-monoxid könnyen átszivároghat egyik lakásból a másikba.

Országos tekintetben Veszprém megye egyébként szerencsés helyzetben van: az elmúlt években nem történt halálos eset. A mérgezések száma azonban már nem ennyire kecsegtető: a fűtési szezon kezdete óta már öt alkalommal kellett hívni a mentőket, ami megegyezik az éves átlagnak megfelelő riasztások számával. Hogy ez ne emelkedjen tovább, a 2013-ban alakult Országos Tűzmegelőzési Bizottság folyamatos tájékoztatást nyújt a lakosság körében már a legkisebbektől kezdve, spotfilmet készített, tavaly pedig mintegy 100 darab szén-monoxid érzékelőt osztottak szét Veszprém, Pápa, Ajka és vonzáskörzetének közintézményei között.

Kovács Péter, Roxer EgonKovács Péter, Roxer Egon

Roxer Egon, a Veszprém Megyei Kormányhivatal Fogyasztóvédelmi Osztályának vezetője a szén-monoxidérzékelők fontosságáról beszélt. 2014. december és 2015. január között a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság 42 féle érzékelő biztonságosságát vizsgálta meg. Az ellenőrzés során 30 készülék nem ment át a rostán, ezeknek elrendelték a visszahívását. A szeptemberben és októberben lefolytatott újabb ellenőrzések során egy kivételével minden termék pozitív minősítést kapott – ezeknek a listáját a Hatóság honlapján is közzétették.

A szén-monoxid érzékelő készülékek életmentőek lehetnek, arra azonban érdemes odafigyelni, hogy mindenképpen szaküzletben szerezzük be őket, és szakember szerelje be a berendezést, használat előtt pedig teszteljük működésüket. A lejárati idő után természetesen ezeket a termékeket sem szabad már használni, az érzékelő beszerzésén túl pedig a megfelelő megelőzés érdekében gondoskodni kell a fűtőberendezések, a kémények évenkénti ellenőrzéséről is.

Bertalan Melinda

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.