Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

AZ ISZLÁM ÁLLAM MAGÁRA VÁLLALTA A TAMÁDÁST

2015. november 14. 14:07 // Forrás: mti
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista terrorszervezet vállalta magára a Párizsban elkövetett merényleteket szombaton nyilvánosságra hozott hivatalos közleményében. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Az arab és francia nyelven, francia keltezéssel kiadott dokumentum szerint a "kalifátus" nyolc harcosa robbanó mellényekkel és gépfegyverekkel felszerelkezve hajtotta végre a támadásokat különböző helyszíneken a francia főváros szívében. Párizst a "feslettség és bűn fővárosának", valamint az "európai keresztesek zászlósának" nevezték a közleményben.

Az "alapos tanulmányozás után kiválasztott" célpontok közül megnevezték a Stade de France stadiont, ahol a támadás alatt a "francia és német keresztesek csapatainak mérkőzése folyt, Franciaország félkegyelműjének, Francois Hollande-nak a jelenlétében". A tetthelyek között említették a Bataclan rendezvénytermet, ahol a szöveg szerint "a bálványimádók százai gyűltek össze az erkölcstelenség és fajtalanság báljára". Ugyancsak megnevezték Párizs tizedik, tizenegyedik és tizennyolcadik kerületeit, amelyekben egy időben hajtottak végre támadásokat.

Az öngyilkos merénylőkről szólva a dzsihadisták arra kérték Istent, "fogadja be őket a vértanúk közé, és minket is küldjön utánuk". "Tudja meg Franciaország, és mindenki, aki ugyanazon az ösvényen jár mint ők, hogy továbbra is a lista élén maradnak az Iszlám Állam célpontjai között. A halál bűze mindaddig nem hagyja el orrukat, ameddig a keresztes hadjárat élén haladnak" - áll a közleményben.

"Sértegetni merészeltétek (Mohamed) prófétánkat, büszkélkedtetek az iszlám ellen Franciaországban viselt háborútokkal és a kalifátus földjén élő muzulmánok ellen repülőgépeitekkel végrehajtott csapásaitokkal, amelyekből semmilyen hasznot nem húztatok Párizs bűzös utcáin és sikátoraiban". "Ez a támadás csupán az első zápor és egyben figyelmeztetés volt azok számára, akik (egyáltalán) hajlandóak arra, hogy levonják a tanulságot" ebből a leckéből - áll a dzsihadista szervezet közleményének végén.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.