Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elterelés lehetett a szíriai útlevél

2015. november 15. 21:31 // Forrás: mti
Nemzetközi elfogató-parancsot adott ki Belgium, és tévinformációk miatt pánik tört ki a párizsi Köztársaság téren. Ez történt vasárnap délután. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A francia hatóságok biztosak abban, hogy a párizsi merényletek egyik helyszínén talált szíriai útlevél tulajdonosa nem azonos azzal a merénylővel, aki felrobbantotta magát - jelentette vasárnap esti híradójában a France2 francia közszolgálati televízió. Ha a két ember ujjlenyomata azonos lenne, a hatóságoknak bizonyítéka lenne arra, hogy a terrorista a migránshullámmal érkezett Görögországba, s onnan más országok mellett Magyarország érintésével Franciaországba. Ezt eddig elképzelhető feltételezésnek tartották, ugyanis szakértők szerint néhány száz euróért vásárolható hamis útlevelek vannak forgalomban a migránsok között.

A feltételezés szerint a merénylő már régóta Európában tartózkodhatott, s a hatóságok megtévesztése céljából használta egy szíriai menekült útlevelét

hangzott el a francia köztelevízióban.

Nemzetközi elfogató parancsot adott ki Belgium a brüsszeli születésű Abdeslam Salah ellen, akit a francia rendőrség is köröz - közölte vasárnap a belga szövetségi ügyészség. Salah a harmadik a három testvér közül, akik közül az egyik, Ibrahim öngyilkos merénylőként felrobbantotta magát pénteken a párizsi Bataclanban, a másikat pedig szombaton vették őrizetbe a belga hatóságok Brüsszel Molenbeek-Saint-Jean nevű kerületében.

Ismeretlen okokból pánik tört vasárnap este a párizsi Köztársaság téren, ahol ismét ezrek gyűltek össze, hogy a merényletek halálos áldozataira emlékezzenek. A tér néhány perc alatt kiürült, a környéken helikopterek köröznek. A hírtelevíziók tudósítása szerint a környéken jelen lévő rendőrök szerint semmi gyanús nem történt. Vagy egy petárda robbant fel, vagy pedig téves hírek terjedtek a tömegben és az emberek azért kezdtek el pánikszerűen menekülni.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.