Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Párizs a téma a parlamentben

2015. november 16. 15:27 // Forrás: mti

A KDNP szerint a valódi üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák és terroristák is vannak a migránsok között, a kérdés rendezésének tétje pedig az európai civilizáció és kultúra megmaradása. Vejkey Imre frakcióvezető-helyettes reagálva a miniszterelnök hétfői, napirend előtti felszólalására, arra kérte a kormányfőt: tegye, amit eddig is tett és védje meg Magyarországot. A politikus a párizsi terrormerényleteket az egész emberiség békéje ellen elkövetett cselekményként értékelte.

Az MSZP szerint erős, arányos és hatásos válaszra van szükség a Párizsban történt merényletek után. Tóbiás József, az MSZP frakcióvezetője hétfőn az Országgyűlésben a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva kiemelte: a józan többség tudja Európában, hogy a párizsi terroristákat semmilyen kerítés sem állíthatta volna meg. Az ellenzéki politikus szerint akik ilyen helyzetben a közéletet hiszterizálni, a politikai tőkéjüket kovácsolni igyekeznek, azok mind a terroristák céljait segítik. A józan többség Európában pontosan tudja, hogy a terrorizmusért a terroristák felelnek - jelentette ki, és megdöbbenésének adott hangot amiatt, hogy - mint mondta - a kormányfő felszólalásával feszültséget igyekezett kelteni, miközben éppen ezzel szemben kellene "meghatároznunk magukat".

Az LMP szerint meg kell védeni Európát és az Európai Uniót, és ehhez közös megoldásokra van szükség. Schiffer András, az LMP frakcióvezetője a kormányfő hétfői napirend előtti felszólalására reagálva az Országgyűlésben kiemelte: meg kell védeni Európát, ez azonban nem sikerült. Ha nincs hatékony terrorellenes együttműködés az unión belül, nincs az európai titkosszolgálatok között közös parancsnokság alatt működő információmegosztás, akkor Magyarország is védtelen lesz - mondta. Schiffer András kijelentette, együttéreznek Franciaországgal, de egy globális krízisről van szó, aminek elszenvedői az unió mellett azok az országok, amelyek menekülteket bocsátanak ki.

A Jobbik elnök-frakcióvezetője szerint mind a kvóták rendszerét, mind a bevándorlók visszatoloncolását meg kell akadályozni, ha Magyarországot meg akarjuk védeni a terrorizmustól. Vona Gábor a miniszterelnök napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn az Országgyűlésben kijelentette: az idő túllépett a Fidesz aláírásgyűjtésén, így csak egy ügydöntő népszavazás lehet valódi üzenet Brüsszel felé migránsügyben. Vitát szorgalmazott, amelyhez szerinte kiindulópont lehet az a két mondat, hogy a bevándorlók nem terroristák, illetve hogy a terroristák viszont bevándorlók.

Az Európai Unió vezetőinek felelősségét hangsúlyozta a Fidesz frakcióvezetője a kormányfő napirend előtti felszólalására reagálva hétfőn az Országgyűlésben. Kósa Lajos kiemelte: ami Párizsban történt minden szempontból elfogadhatatlan és felháborító. Most nem lehet köntörfalazni, az egész válság, az a csőd, amit az unió a bevándorlás-politikájával és nyomában a terrorizmussal okozott, nem oldható meg, ha mellébeszélnek - jelentette ki. Szerinte ma az unió vezetőinek - élén Juncker elnökkel - felelőssége van abban, hogy ez megtörténhetett. Az elnök képtelen arra, hogy az unióval betartassa azokat a szabályokat és törvényeket, amelyek betartatása kötelessége lenne. Ha olyan vezetői vannak az uniónak, akik nem tudják betartatni a törvényeket, és nem tesznek javaslatot sem erre, akkor mondjanak le - mondta Kósa Lajos.

vehir.hu
további cikkek
Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél közélet Navracsics Tibor: Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata közös cél Magyarország, a közjó és a magyar polgárok szolgálata mindannyiunk közös célja - mondta a terültfejlesztési és közigazgatási miniszter hétfőn Budapesten, a megyei jogú városokkal kötött megállapodások aláírásán. 2026. február 2. 13:42 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól választás 2026 Pénteken fognak vitázni a veszprémi képviselő-jelöltek - a szervezők kérdéseket is várnak a választópolgároktól Megnyílt a regisztrációs felület az Együtt Veszprémért oldalán a pénteki képviselő-jelölti vitára, ugyanitt előzetesen kérdéseket is fel lehet tenni a résztvevőknek. 2026. február 3. 11:28 Minden poénnak van mögöttes tartalma politika Minden poénnak van mögöttes tartalma A felmérések szerint a parlamenti bejutás küszöbén billeg a Magyar Kétfarkú Kutya Párt, akik Veszprémben önkormányzati képviselőjüket, Szücs Zoltánt indítják a választáson. A csirkejelmez és az öltönyös politikus közt félúton beszélgettünk az esélyekről és a Kutyapártról, akik már nem csak vicceskedni készülnek a Parlamentbe. Miért kerültek a poénos politikai gag-ek a szakpolitikai vitaanyagok hátterébe, kiknek jelenthet valós alternatívát a Kutyapárt és milyen tapasztalatai vannak a veszprémi politizálásról? 2026. január 29. 9:01

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.