Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A lakosság tapasztalatai gazdagítani tudják a terveinket

2015. november 30. 19:08
Veszprém a 2014-2020-as fejlesztési ciklusban 11,5 milliárd forintos Európai Uniós támogatásban részesül a Területfejlesztési Operatív Program részeként. Brányi Mária alpolgármesterrel beszélgettünk a tervezett fejlesztésekről és a megvalósulásig vezető útról. 2. rész

Korábban azt nyilatkozta, az előkészítés alatt lévő fejlesztéseknél is támaszkodnak a veszprémiek segítségére, ahogy a polgármester úr is utalt a lakosság bevonására nemrégen kiadott közleményében. Miben fog ez a segítségnyújtás megnyilvánulni?

Most kerülünk abba a fázisba, amikor már nemcsak a szándékainkat látjuk, hanem a megvalósításukhoz vezető út is egyre jobban körvonalazódik. Ez az a pont, amikor szakmai partnereket is be tudunk vonni, valamint a lakosság elé tárhatjuk az információinkat, összegyűjthetjük a véleményeket. Ennek nagyon jó tematikája alakult ki az elmúlt években a többlépcsős lakossági egyeztetések révén: gondolok itt a belvárosi rehabilitációs programok megbeszélésére vagy a körforgalmi csomópont körül kialakult lakossági konzultációra. Ezt a tendenciát kell folytatnunk a jövőben is.

Ahogy például az iparterület fejlesztésénél lehetetlen eredményesen előre lépni a gazdasági szereplők igényeinek felmérése, a velük való konzultáció nélkül, úgy a Királynék Múzeuma esetében sem elég csak a Laczkó Dezső Múzeum szakmai csoportjával egyeztetni, a veszprémi lakosság tapasztalatai is éppoly fontosak. De gyakorlatilag

minden fejlesztési témakörben felvetődik néhány olyan kérdés, amiről érdemes szélesebb körben beszélni, mert a plusz impulzusok mind gazdagítani tudják a terveket.

Például?

A családbarát, munkába állást segítő intézményi fejlesztési körben leginkább gyermekintézmények fejlesztését irányoztuk elő: a bölcsődei és óvodai férőhelyeket szeretnénk részben bővíteni, részben pedig a meglévőket komfortosabbá tenni. Évek óta látjuk, hogy ez a terület komoly fejlesztésre szorul. Új helyszínen, önkormányzati területen szeretnénk felépíteni egy új óvoda épületet a gyulafirátóti ellátás biztosítására. A vázlattervek már megvannak, amelyekhez a Ringató úti óvoda szolgált mintaként: az üzemeltetés első hónapjaiban felszínre került tapasztalatokat is beépítettük a koncepciótervbe, amelyet majd a gyulafirátótiaknak meg akarunk mutatni.

Hasonló fejlesztésben gondolkodunk az Egry úti óvodánál: a helyszín maradna, viszont a jelenlegi helyett egy új, korszerű épület kialakításában gondolkodunk, amely a létszámbővítést is megengedi. Ezen túlmenően pedig a meglévő bölcsődék, óvodák korlátozottabb műszaki tartalmú beavatkozására készülünk. Azt azért tudni kell, hogy az egyes helyszíneken való beavatkozásnál az Európai Uniós forrásfelhasználásnak van egy felső határa – önrész hozzátétele nélkül nem fogjuk tudni véghezvinni a terveinket. Ettől függetlenül viszont mindenképpen egyeztetésre érdemesnek tartjuk ezt a csomagot.

A gazdaságélénkítő és népességmegtartó városfejlesztési intézkedési körön belül a kulturális negyed program mindenképpen lakossági konzultációt kíván meg, kiváltképp, mert ez egy olyan városfejlesztési elképzeléssor, ahol nem lehet egy-egy elemet önállóan kiragadva értelmezni, hanem a teljes fejlesztési csomagot csak egységében lehet kezelni. A pályázati kiírás feltételei már a legutolsó stádiumban is olyan műszaki elgondolásra késztettek bennünket, ami alkalmas arra, hogy többször is megvitassuk őket, gondolkodjunk még a konkrét megoldásokon. Ehhez kapcsolódóan szeretnénk megoldani az Eötvös Károly Könyvtár vizesedési problémáját, a talajvízmozgás változását, a csapadékvíz elvezetését, noha ezek inkább szakmai megvitatást igényelnek.

A fenntartható városi közlekedés érdekében szeretnénk átépíteni a Budapest út - Mártírok útja - Almádi út - Brusznyai úti csomópontot. Jogerős építési engedéllyel bírunk, már csak a kiviteli tervek készítése van hátra, illetve az intermodális fejlesztések során felmerülő újabb elvárások beépítése. Ezt megint csak nagyon fontosnak tartjuk egyeztetni a lakossággal.

Növelni kell az önkormányzatok energiahatékonyságát, még jobban hasznosítani a megújuló energiaforrásokat. Széleskörű tájékoztatásra van szükség itt is, de pontos információkkal csak akkor tudunk majd szolgálni, ha már látjuk a pályázati felhívások véglegesített változatát. Egyelőre azt feltételezzük, hogy csak a hagyományos épülettechnológiával megépült épületek esetében tudjuk teljesíteni a pályázatokban megjelölt energia megtakarítási kritériumokat, a végleges verzió azonban ezen még módosíthat.

Az egészségügyi és a szociális ellátás javítása érdekében, 500 millió forintos keretből szinte valamennyi alapellátást szolgáló orvosi rendelőt műszakilag megújítjuk – az első egy-két beavatkozás tervei már készen vannak, a következő évi csomagot pedig a tényleges lehetőségek függvényében alakítjuk majd. Ezen felül foglalkoztatás fejlesztést tervezünk, valamint a városimázs erősítését szolgáló intézkedéseket tűztünk ki célul. Utóbbi különösen indokolja a széleskörű egyeztetést.

Előreláthatólag mikor valósulhatnak meg az egyes fejlesztések?

Minden egyes projekt kezdő és végpontját igyekeztünk kijelölni, de a menetrend tartása természetesen erősen feltételezi a pályázatok idei év végi vagy a jövő év eleji megjelenését. Az első ütemben megvalósuló beruházások már a 2016-os év első felében megkezdődnének; ezen felül mindent úgy próbáltunk megtervezni, hogy határidőre tudjuk teljesíteni az előírt kritériumokat. Az igazi mérföldkő bizonyosan a 2018-as esztendő lesz, ekkorra a fejlesztések jelentős hányadának meg kell valósulnia.

Úgy hiszem, nem állunk rosszul, de mindenképpen kitartóan és szoros ütemben kell dolgoznunk, hogy eredményesen haladhassunk végig ennek a folyamatnak az útvesztőin.

Az előző uniós ciklushoz képest közel 2,5 milliárddal bővült a már látható Európai Uniós forrás, ami természetesen nagyon jó, de egyben a feladataink megnövekedését is jelenti. Másrészt ez az utolsó olyan időszak, amikor uniós forrásokból tudunk gazdálkodni, ezért bízom benne, hogy más operatív programokból is tudunk majd további forrásokat becsatornázni, hogy minél jobban szolgálhassuk Veszprém fejlődését.

Bertalan Melinda
Domján Attila

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.