Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Katanics alaptalanul vádolt

2015. december 9. 16:53
Jogerősen is felmentette a bíróság Bélafi Lászlót, a Hangvillát üzemeltető Swing Swing Kft. ügyvezetőjét, akit Katanics Sándor a Demokratikus Koalíció képviselője jelentett fel még tavaly februárban rágalmazás miatt. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Másfél év után a közelmúltban jogerősen is lezárult az a büntető eljárás, amit Katanics Sándor indított Bélafi László ellen tavaly februárban. A történet négy évvel ezelőtt kezdődött. A Demokratikus Koalíció politikusa 2011 óta közel ötven alkalommal foglalkozott blogján a Hangvilla beruházással. Ezekben a bejegyzésekben az intézményt építési cirkusznak, rémálomnak, a beruházást végző Swing Swing Kft. ügyvezetőjét pedig hazugnak, és „közpénzt lenyúló almutyistának“ nevezte.

Katanics Sándor az üggyel kapcsolatos felvilágosítást, a beruházás érdemi megismerését illetve alapvető jogi és közgazdasági ismeretek elsajátítását célzó felajánlásokat elutasította. A vállalkozó egészen a beruházás végéig nem tette szóvá az őt ért vádakat, hiszen elmondása szerint éppen elegendő feladatot adott neki az építkezés és e közben a Katanics Sándor által okozott károk kezelése, elhárítása.

2014 januárjában, a Hangvilla ünnepélyes átadóját követően Katanics Sándor egy lapinterjúban azt mondta, hogy a jelentős részben uniós támogatásokból finanszírozott befektetéshez kitalált jogi konstrukció a magyar jogot és az Európai Unió előírásait is sértheti, valamint azt is maga után vonhatja, hogy a városnak vissza kell fizetnie az uniós pénzeket.

archív fotó: Bélafi Lászlóarchív fotó: Bélafi László

A támadások miatt Porga Gyula, Veszprém város polgármestere, valamint Bélafi László közös sajtótájékoztatót tartott, ahol a vállalkozó véleményt nyilvánított a politikus Hangvillával kapcsolatos tevékenységéről. A Demokratikus Koalíció képviselője az említett sajtótájékoztató után rágalmazásért feljelentette az ügyvezetőt.

Bélafi László szerint ami ezután történt az példátlan a veszprémi önkormányzatiság történetében, hiszen soha nem fordult még elő, hogy önkormányzati képviselő az őt bíráló veszprémi polgárral szemben ügyészségen tegyen büntető feljelentést, rendőrségi nyomozást indukálva.

A rendőrség és az ügyészség elutasítása után az ellenzéki képviselő pótmagánvádlóként első és másod fokon is a vádlottak padjára ültette Bélafit, aki most már a törvényszék jogerős döntése szerint is, kizárólag véleményt nyilvánított a politikus tevékenységével kapcsolatban.

archív fotó: Katanics Sándorarchív fotó: Katanics Sándor

A pótmagánvád intézménye egyébként lehetőséget ad arra, hogy ha valaki az őt ért sérelem kapcsán elégedetlen a rendőrség vagy az ügyészség munkájával, akkor bírósághoz fordulhat, ahol ő maga lehet a vádló, azonban ha a vád nem bizonyul megalapozottnak az a vádlóra nézve büntetőjogi következményekkel járhat. Ez ebben az esetben így is történt,

hiszen a bíróság jogerősen megállapította azt is, hogy Katanics Sándor vádiratában szereplő, Bélafi László szájába adott idézőjeles mondatok el sem hangoztak az ominózus sajtótájékoztatón.

Bélafi László örül, hogy pont került az ügy végére és másfél év után végre nem vádlott csak azért, mert véleményt nyilvánított Katanics Sándor tevékenységével kapcsolatban. Bélafi László szerint a politikus tette nem egyeztethető össze az általa sokat emlegetett Európával, illetve magával a képviseleti demokráciával sem. A vállalkozó hozzátette, hogy Katanics Sándor tettei után méltatlanná vált a képviselőségre.

Csepely Máté
Domján Attila
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.