A Fidelitas szombatonként a karácsonyi vásárban várta a becsületkasszás adományokat, a jó szándékú adakozókat pedig pogácsával, sütivel, forró teával vendégelték meg. Az elmúlt négy hét alatt több mint százezer forintot gyűjtöttek össze a nemes cél érdekében.
Hegedűs Barbara önkormányzati képviselő advent utolsó szombatján köszönte meg mindazoknak, akik a Fidelitas közreműködésével támogatták az alapítvány működését. Elmondta, hogy – amellett, hogy hozzájáruljanak a város e fontos feladatot ellátó szervezetének működéséhez – az volt a céljuk, hogy bebizonyítsák: a fiatalokat is érdekli a közösség élete, sorsa, és egyúttal arra bátorítsák őket, hogy segítsék embertársaikat, és támogassák azokat a szervezeteket, akik a közösség érdekében végzik áldozatos munkájukat.
