Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Fellobbant a szeretet lángja

2015. december 20. 18:09
Márfi Gyula érsek és Porga Gyula polgármester közösen meggyújtották az adventi koszorú negyedik gyertyáját a Szentháromságtéren. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

A rossz idő ellenére is szép számban gyűltek össze a veszprémiek vasárnap délután a Szentháromság téren, hogy megtekintsék a negyedik, a szeretet gyertyájaként is ismert adventi gyertya lángjának fellobbanását.

Márfi Gyula érsek egy karácsonyi gregorián énekkel köszöntötte az összegyűlteket, majd beszédében felidézte a keresztény időszámítás kezdetének momentumait. "Más és több lett a világ Jézus által, egész Európa megfiatalodott annak köszönhetően, hogy 540 évvel Jézus születése után új alapokra helyeztük az időszámításunkat. Az elmúlt időszak eseményeinek tükrében erre ismét van lehetőség, hittel és belátással azonban megvédhetjük a keresztény Európát, ahogy a niniveiek megvédték városukat Jónás könyvének példázatában."

Porga Gyula, Veszprém polgármestere szerint a legfontosabb, hogy összefogjunk és közösségként segítsük egymást. „Ez kiutat jelenthet bármilyen nehéz helyzetből, még akkor is, amikor az látszólag reménytelennek tűnik. Jó érzés látni, hogy Veszprémben sok ilyen közösség működik, akik advent idején is összetartanak.” Emlékeztetett: azokról sem szabad megfeledkezni, akiknek nem adatott meg, hogy családi körben, közösségben töltsék az ünnepeket: gondoljunk rájuk is, hogy megélhessék az ünnep szép pillanatait!

A polgármester ezután Márfi Gyula érsekkel közösen meggyújtotta az utolsó gyertyát. A programban közreműködött Oberfrank Pál, a Veszprémi Petőfi Színház igazgatója és színművésze, a gyertyagyújtás után pedig a Padányi Katolikus Iskola diákjai adták elő betlehemes műsorukat.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.