Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Szabadszelleműség inspirálta téli trend

2016. január 10. 9:39 // Forrás: Ecoport
A téli szezonban – ami a divatot illeti – mindent lehet, amit a textúrák és színek együttes játéka megenged.

A nyár vidám színei és lenge anyagai keverednek a téli árnyalatokkal és nehezebb szövetekkel. Újra teret hódít a buklé és a puha, kötött, tölcsérnyakú gyapjúpulcsi. A vidám színű és mintájú zoknik, harisnyák pedig egyenesen megbolondítják a téli egyhangúságot.


A cikk eredetileg az Ecoportban jelent meg. A magazin tartalma elérhető az ecoportmagazin.hu oldalon.


A hölgyeknél jellemző a lezserebb fazon, az akár alsó lábszárig érő kardigán, fölötte rövid szőrmenyakú kabáttal, vagy a maxi ingek harisnyával, bőrövvel bolondítva. És ha már ing, akkor legjobb a fehér, de aki korall, kék, égkék, kék-zöld, klasszikus kék, szürke vagy bármilyen pasztell árnyalatot ölt magára, jól dönt. Persze – mint tudjuk – a fekete örök, amely mellett a tavalyról megszokott barna árnyalatok, a vörös, az okker és a bordó színek is tovább hódítanak.

Téli gardróbunk tartalmának frissítését akár helyben is megoldhatjuk, hiszen a street style vonal árukészlete üzletláncok kínálatában, Veszprémben is elérhető, de ugyanaz a felhozatal Székesfehérváron és természetesen Budapesten is megtalálható. Viszont, ha már a fővárosig kalandozunk, érdemes egy-két időtálló darabot beszerezni az egyre népszerűbbé váló, anyag és kivitelezés tekintetében igényesen dolgozó, nagyon tehetséges, feltörekvő, fiatal magyar divattervezők munkái közül. Szóval bátran időzzünk el az említett stílusszakértők bemutatótermének próbafülkéjében, és nyugodtan hagyjuk magunkat, ha egy-egy hagymafazonú ruha vagy lezserebb felső, netán egy bokáig érő kardigán megvásárlásának bűvös csábítása környékez minket.

Visszatér a hippi stílus

Akkor sem tévedünk nagyot, ha téli repertoárunk számát bővítendő, ruhatárunk darabjai közé vizionáljuk a kirakatban munkából hazafelé andalogva megpillantott poncsót, flitteres sapkát, nyaksálat, bőr- vagy szövetrojtokkal bőven ellátott táskát, illetve a trapéznadrágot. Mert igen, nadrágügyileg újra sikk a trapéz. Ezzel párhuzamosan azért persze megmarad a cicanaci fazon is, ennek ellenére bátran kijelenthetjük: elegánsabb vonalba ültetve, de visszatér a hippi stílus.

A nyáron hordott virágmintás szoknyáinkat se pakoljuk a hátsó polcra, ugyanis megfelelő harisnyával, leggings-szel azokat is bátran viselhetjük. Pulóverek tekintetében pedig ne habozzunk előkeresni édesanyáink régi Burdáit, ugyanis újra hódít a kötött pulcsi, így a divat követői ‒ ha kiskamasz korukban nem is, vagy csak nagy duzzogva ‒ most egészen biztosan áhítattal tekintenek egy-egy, a '80-as évek mintakollekcióját visszaidéző darabra. Mindennek izgalmas kiegészítője lehet egy kockás vagy patchwork kabát.

A csizmáknál is a térdig, sőt az afölé érő, egészen extrém hosszú szárú a trendi, mellette újra itt a '90-es években sláger extravagáns, vastag, tömött, most ráadásul felületén recés-mintás talp, amely ‒ valljuk be ‒ télvíz idején nem biztos, hogy hátrány… A telitalp mellett a tűsarkat felváltja a tömzsi sarok, amely minél hosszabb és zömökebb, annál vagányabb. Visszafogottabb hölgyek számára jó hír: idén a chelsea csizmában megtestesülő lapos talp is épp annyira divatos, mint a visszaköszönő „holdjáró”. A sportosabb stílus képviselőinek megnyugtatására pedig: a sportcipő télen is dívik!

Megjelenésünk egyéb részleteinél is időzzünk el egy kicsit! Ékszerben minél nagyobbat aggatunk magunkra, annál nettebbek leszünk. S ha kellékünk még bőrből is van, netán rojtos is, akkor biztosan nem nyúlunk mellé. A már említett pasztell ruhadarabok kiváló kísérője a fémes ezüst- vagy aranyszínű kiegészítő. Valószínűleg a hippi stílus visszatérte okozza azt is, hogy a hosszú hajú hölgyek nyugodt szívvel engedhetik le „hagymakontyukat”, ugyanis minél hosszabb, hullámosabb és bolondosabb a frizura, annál jobban passzol a farmer-poncsó-rojtos táska öltözethez. Táska vonalon idén nagy kedvenc a textillel kombinált bőr hátizsák, amely már csak azért is jó befektetés, mert az első tavaszi napsugár megérkeztével nem fogasra, hanem továbbra is vállra akaszthatjuk majd.

Fehér ingre okkersárga pulóver

A téli napok divatja a férfiakat is kibillenti a megszokásból, ugyanis ami színhasználat tekintetében a hölgyeknek szabad, azt most az erősebbik nem képviselői is bátran alkalmazhatják. Íme néhány tipp, amely mankóként szolgál napjaink férfi divatjában való eligazodásban. Fehér ingre fel az okkersárga, bordó, vörös vagy barna pulóvert – természetesen kötöttet! Sokak örömére a nyakkendő immár elhagyható, kiválthatja a zakózsebbe tűrt, színes selyemkendő. Bármilyen meglepő, a sötét nadrág ‒ sötét cipő párosítás közül kivillanó, feltűnő színű és mintájú zokni nem jó ízlését vesztett, meg nem értett művészre, sokkal inkább divatkövető jellemre vall.

Ünnepekkor az elegancia mellett a kényelem is szempont

Az ünnepek viselete mindig kicsit visszafogottabb, kifinomultabb, egyszerűbb, mint a hétköznapok öltözéke. Nem lesz ez másként idén sem. Karácsonykor a „kevesebb néha több” elvét követve legelegánsabb a „kis fekete”, sötét harisnyával, bokacsizmával, hozzá csillogó kiegészítőkkel, clutch-csal. Ezen összeállítás az óév búcsúztatására is kiváló, ekkor azonban már megengedett a mélyebb kivágás, merészebb hozzáállásúak ráadásképp a ruhát kékre, bordóra, netán pirosra cserélhetik. Az elegancia mellett természetesen a kényelem is szempont, ennek kedvez az évszak divatjára jellemző, hagymafazonú ruhák egyre terjedő népszerűsége.

Királylánynak jelmez nélkül

Farsangkor aztán tényleg mindenki elengedheti fantáziáját, de mivel most alapvetően a visszaköszönő '70-es évek a trend, aki nem valamely rémtörténet foltozott arcú zombijaként, esetleg csillámpóni jelmezben kívánja gyarapítani a maszkos szakaszt, az a fentiekben összekomponált bármelyik ünnepi ruhakölteményben királylányosan festhet majd az egyébként színes társaságban. Férfiak esetében a fekete szmokingnadrág zakóval, acélkék vagy mélykék selyemzsebkendővel bolondítva, hölgyeknél pedig a földig érő, bársony estélyi ruha, organza kabátkával kiegészítve kölcsönözhet még báliasabb megjelenést. A flitteres fejpánt, sok-sok és még több csillogó kiegészítő tovább fokozhatja a látványt.

A téli divat rafinériáiról, valamint a tavaszi trend milánói sugallatairól Bagó Zsófi stylist Working Girl Wardrobe – www.wgw.hu – blogjában olvashatunk még többet.

Ecoport
Ring Júlia | Fotó: Melczer Zsolt, stock

vehir.hu
további cikkek
Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Remek hangulatban telt a Krumpliszüreti Fesztivál Olaszfaluban Szombaton tartották a 21. Krumpliszüreti és Művészeti Fesztivált, amely természetesen a krumpli jegyében zajlott. 2024. szeptember 9. 15:08 Idén is sokakat vonzott a Rozmaring Fesztivál Városlődön Idén is sokakat vonzott a Rozmaring Fesztivál Városlődön Augusztus 23-25. között tizedik alkalommal rendezték meg a Rozmaring Fesztivált Városlődön. A Templom tér zsúfolásig megtelt, a hangulat kifogásolhatatlan volt, noha vasárnap még van lehetőség kilátogatni a helyszínre, hiszen a zárónap is izgalmasnak ígérkezik. 2024. augusztus 24. 22:36 Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Négy film, amiért idén még érdemes lesz moziba menni Noha még javában tart a nyár és a napokban a strandidő is visszatér, nem lehet nem észrevenni, hogy egyre rövidülnek a nappalok, és közledik a korán sötétedős, hűvös őszi-téli időszak. A kültéri programok helyett egyre vonzóbbá válnak az olyan szórakozási lehetőségek, mint a mozi. Ránéztünk a várható premierekre, milyen filmekre lesz még érdemes idén jegyet váltani? 2024. augusztus 8. 21:34 Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Kinek szurkolunk, amikor a magyaroknak szurkolunk? Közeleg az olimpia, már csupán néhány nap maradt vissza a megnyitóig, és a vigyázó szemét mindenki Párizsra veti. Az itthonról történő izgalmas várakozás a sportszámok előtt, a bekészülés, a takaró és a nasi kettőse sokaknál a mai napig kiveri a biztosítékot. 2024. július 22. 21:42

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.