Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Így úszhatja meg az adóbevallással kapcsolatos papírmunkát

2016. január 11. 12:32 // Forrás: NAV
2016-ban sokaknak már nem kell időt szánni a személyijövedelemadó-bevallásra, helyettük azt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal készítheti el. Nincs más teendő, csak élni kell az új lehetőséggel, és január végéig a bevallási-nyilatkozatot kell választani. Kövesse a Vehirt a Google keresőben Válassza kedvenc forrásának, és előrébb kerülnek a híreink Beállítom

Akik 2015-ben kizárólag munkáltatótól szereztek jövedelmet, kedvezményt nem érvényesítettek és nem is tudnak, nem tesznek önkéntes kölcsönös biztosító pénztári, nyugdíj-előtakarékossági, valamint nyugdíjbiztosítási nyilatkozatot, dönthetnek a bevallási-nyilatkozat mellett.

A magánszemélyek azon a nyomtatványon (15M30), amelyet munkáltatójuktól kapnak tavalyi jövedelmükről, egy „X” jelölésével február 1-jéig (2016. január 31-e vasárnapra esik) nyilatkozhatnak, hogy felkérik a NAV-ot a bevallás elkészítésére. Ha a magánszemélynek több munkáltatója is van, szabadon dönthet, melyiknél tesz nyilatkozatot. Más egyéb teendő nem lesz az szja-bevallással kapcsolatban.

Azok pedig, akiknek jelenleg nincs munkáltatójuk, közvetlenül a NAV-nak nyilatkozhatnak a 15NY31-es adatlapon. A hivatal kizárólag azokkal veszi fel a kapcsolatot, akiknek visszaigényelhető, vagy befizetendő adójuk lesz.

A magánszemély adójának 1+1 %-át továbbra is felajánlhatja civil szervezetnek, egyháznak költségvetési előirányzatra. Nyilatkozatát a munkáltatóján keresztül, vagy közvetlenül az adóhivatalnak papíron, illetve elektronikusan is megküldheti.

vehir.hu
további cikkek
Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket közélet Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket Néhány órán belül háromszor riasztották a Gripeneket péntek délelőtt: három civil utasszállító repülőgépet érintő bombafenyegetés miatt rendelt el a NATO riasztást - közölte a honvédelmi miniszter. ma 15:10 Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Aranyosvölgy Kisajátítással szerezné vissza a város Aranyosvölgyet Bár a magántulajdon szent és sérthetetlen, akadnak kivételes helyzetek, amikor a közösség érdeke megelőzi az egyénét. Ilyenkor kerül képbe a kisajátítás. De mit jelent ez pontosan, és mire számíthat az a telektulajdonos, akinek a földjére szüksége van a városnak, pont, mint Veszprémben Aranyosvölgy esetében? A polgármester a Veszprém TV magazinműsorában – amelynek portálunk is résztvevője volt – ezt a megoldást vázolta fel, hogyan kerülne vissza a terület a befektetőktől a városhoz. ma 15:01 A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele gazdaság A vármegye exportorientált maradt, de csökkent a cégek árbevétele A Veszprém megyei gazdaság továbbra is exportorientált, a vállalkozások árbevétele azonban csökkent, költségeik pedig emelkedtek. A Veszprém Megyei Kereskedelmi és Iparkamara várpalotai üzleti reggelijén Dr. Simon Attila megyei elnök arról beszélt, hogyan érintik ezek a folyamatok a helyi cégeket, és miért fontos, hogy a kamara személyesen is találkozzon a megye különböző térségeinek vállalkozóival. tegnap 16:45

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.