Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Magyarországon egyelőre lassan terjed az influenza

2016. január 30. 19:46 // Forrás: mti
Egyre több európai ország számol be kiterjedt influenzajárványról, Magyarországon egyelőre lassan terjed a vírus - derül ki az Európai Betegségmegelőzési és Járványügyi Központ (ECDC) legfrissebb jelentéséből.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szombaton az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Magyarországon az Országos Epidemiológiai Központ legutóbbi összegzése szerint lassan terjed az influenza. Az év harmadik hetében 10 800 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

Mindeközben az ECDC-nek már kilenc ország adott jelentést földrajzilag kiterjed influenzajárványról: Norvégia, Svédország, Finnország, Észtország, Írország, Hollandia, Portugália, Görögország, valamint a szomszédos Szlovénia. Az ECDC és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) közös jelentésében azt állapította meg, hogy a 2015/2016-os influenza szezonból eddig eltelt időben a fertőzések kétharmadáért az influenza A (H1N1) vírus volt felelős.

Az ÁNTSZ felhívta a figyelmet, hogy a védőoltás hatékony védelmet nyújthat a kellemetlen tüneteket okozó, súlyos, vagy akár halálos szövődményekkel járó betegség ellen. A védőoltást még mindig érdemes beadatni, a védettség ugyanis 10-14 nap alatt kialakul, így aki most kéri az oltást, annak szervezetében a járvány idejére már kialakulhat a védettség - fejtette ki az közleményében az ÁNTSZ.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.