Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tények és mítoszok Észak-Koreáról

2016. március 23. 8:15 // Forrás: Képek: Rátz Tamara
Dr. Rátz Tamara nagyon szubjektív előadást ígért Észak-Koreáról a kedd esti hagyományos Világjáró Klub résztvevőinek, de a közönség jóval többet kapott: élményeket, érdekességeket és egy kicsit ember közelibb képet a hírhedt diktatúráról.

A világ mostanában nagyjából Kin Dzsongun nagyzolási és őrült fegyverkezési hóbortjára, illetve az embertelen körülményekre, munkatáborokra és éhezésre asszociál, ha az országról hall.

Rátz Tamara egy önkéntes program keretében két hetet töltött el a távoli országban, hogy turizmust oktasson a Pyongyang Tourism College tanárainak.

Az utazás számára egyszerre szabadidős és szakmai program. A TripAdvisor számlálója szerint eddig 77 országban járt!

Mint mondta, a kiutazásnak szigorú feltételei voltak, például hogy sehova nem mehet kísérő nélkül és csak azt fényképezheti le, amire engedélyt kap.

Az előadónő sok mítoszt és hamis hiedelmet eloszlatott, néhányra pedig rábólintott. Állítólag a GDP egy ötödét fegyverkezésre fordítja a vezetés, további egy ötödét pedig a Kim dinasztia dicsőítésére. Ezek nem tényszerű adatok, csupán becslések, de Rátz Tamara tapasztalatai alapján hihetőek: a hadsereg jelenléte mindenhol érezhető volt és minden tele volt a Kim-dinasztia dicsőségét hirdető emlékművekkel.

Az emberek szigorú osztályrendszerben élik mindennapjaikat, az egyes kasztok közt pedig nehéz az átjárás, ezt a tényt a vezetés nem akarja elismerni.

A propaganda, a személyiségkultusz, illetve a lehetetlen hőstettek Észak-Korea dicsőségéről valóban erőteljesen jelen vannak, e téren nem is voltak akkora túlzások az Interjú című filmben.

Az viszont nem teljesen igaz, hogy internetnek nyoma sincs az országban.

A globális internethálózatra nem tudnak hivatalosan rácsatlakozni az észak-koreaiak. Van egy nemzeti hálózat az országon belül, amely működik, de nemzetközi oldalakat nem lehet elérni róla. Egy email elküldése külföldre bonyodalmas procedúra: ellenőrzik a tartalmat, a feladót, ha kell, cenzúráznak. Mobilhálózat szintén csak belföldi van, okostelefonok is vannak, az én kísérőim is folyamatosan telefonáltak és sms-eztek.

A politikai elit tényleg képes olyan rendeleteket hozni, mint hogy az újságokat, amikben szerepel a nagyvezér képe, nem szabad összegyűrni, a történelmet pedig szemrebbenés nélkül megváltoztatják, ha kell: Mindenki tényként kezeli, hogy a koreai háborút Dél-Korea kezdte és temészetesen Észak-Korea dicsőséges győzelmével zárult, valamint igaz ugyan, hogy a harcok során Észak-Korea majdnem az egész Koreai-félszigetet elfoglalta, ám azt elfelejtik közölni, hogy ez komoly kínai segítséggel valósulhatott meg.

Éhezésnek és szárazságnak nem volt nyoma arrafelé, amerre az előadónő járt, ám vidéken biztosan van példa éhezésre: a mezőgazdasági módszerek végtelenül elmaradottak, így biztosan nem tudnak elenegdő élelmiszert termelni a 25 milliós lakosságnak.

Az észak-koreaiak szigorúan szabályozott életvitele ellenére Tamara kísérői egészen feloldódtak a projekt végére, előfordult az is, hogy nem hajoltak meg Kim Ir Szen szobra előtt.

Rátz Tamara kísérőivelRátz Tamara kísérőivel

szabo-virag
szabo-virag
szabo-virag
Szabó Virág

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.