Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
6°C

Néprajzkutató: a húsvét egyben a természet újjáéledésének ünnepe

2016. március 27. 12:01 // Forrás: mti
A húsvét, vallási vonatkozásai mellett, egyben a természet újjáéledésének ünnepe, és már a kereszténység előtti időkben ünnepelték ezt az időszakot.

Koltay Erika néprajzkutató hangsúlyozta: szimbólumrendszere részben onnan ered, hogy a germán tavaszistennőnek nyúlszerű feje volt és a kedvenc nyulát madárrá változtatta. Utóbbi pedig színes tojásokat tojt. Neve abból ered, hogy előtte 40 napig tartózkodni illik a hús fogyasztásától, az ekkorra elkészülő sonkát és egyéb hagyományos ételeket pedig a hagyomány szerint megszentelik.

Ugyanakkor a locsolkodás szokása szintén a megújhodást jelenti. Azért locsolják meg a lányokat, hogy lemossák róluk a bajt, a betegséget, illetve megtisztuljanak és termékenyek legyenek - sorolta a húsvéti népszokások eredetét a néprajzkutató.

vehir.hu
további cikkek
Megnyílik a Csodakert: november 30-tól minden vasárnap adventi programok várják a közönséget közélet Megnyílik a Csodakert: november 30-tól minden vasárnap adventi programok várják a közönséget November 30-án, 16:30-kor ünnepélyesen megnyílik a Veszprémi Petőfi Színház előtti téren kialakított Csodakert, amely különleges hangulattal és vasárnaponkénti műsorokkal várja az érdeklődőket. A kert mindennap látogatható lesz az előadások végéig, akár késő estig, és számos pihenőpontot, fotóhelyszínt, valamint a színház számára készített betlehemet is megtekinthetnek, átélhetnek a látogatók. 2025. november 26. 10:53 Nemzeti összetartozás napja: a magyarságtudatot nem lehet megtörni közélet Nemzeti összetartozás napja: a magyarságtudatot nem lehet megtörni Június negyedikén, fél öt után két perccel kezdődött meg az Óváros téren az első világháborút lezáró trianoni békediktátum aláírásának 105. évfordulójáról szóló megemlékezés. 2025. június 5. 11:23 Verancsics Faustusra emlékeztek közélet Verancsics Faustusra emlékeztek Csütörtök délelőtt ünnepélyes keretek között emlékeztek és tisztelegtek Verancsics Faustus emléktáblája előtt, melyről Abonyi János, a Pannon Egyetem rektora úgy fogalmazott, nem csupán egy történelmi emlék, hanem a város Európa szívéhez való szoros kötődésének és innováció iránti elkötelezettségének szimbóluma. 2025. április 24. 23:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.