Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C
2025. december 5. Vilma
Veszprém
7°C

Az LMP a termőföld-népszavazás mellett

2016. április 6. 11:26
A földtörvény mellett az oktatással is foglalkozik az LMP: Gerstmár Ferenc az iskolák önkormányzati fenntartása érdekében nyújtott be indítványt.

Erről Sallai R. Benedek, a párt országgyűlési képviselője és Gerstmár Ferenc önkormányzati képviselő számolt be kedden veszprémi sajtótájékoztatójukon. Elmondták: az LMP támogatja a Gőgös Zoltán által kezdeményezett népszavazást, és aktívan bekapcsolódik a kiíráshoz szükséges aláírások összegyűjtésébe itt Veszprém megyében is.

A Gőgös által benyújtott kérdés így hangzik:

"Egyetért-e Ön azzal, hogy az Országgyűlés alkosson törvényt az állami tulajdonban álló termőföldek értékesítésének a tilalmáról?"

A zöldpárti politikusok szerint a "népszavazás azért is különösen fontos, mert a kormány láthatóan vérszemet kapott az őszi árverések során, és már nem csak az állami termőföldeket akarja egyre nagyobb mértékben kijátszani a gazdasági hátországnak, de szemet vetett a védett területekre és az erdőkre is. Amennyiben a népszavazással nem sikerül gátat vetni a földrablásnak, az hosszú évtizedekre hűbéri sorba taszíthatja a valódi gazdálkodókat és végletessé teheti a magyar vidék leszakadását."

Gerstmár Ferenc arról is beszámolt, hogy indítványt nyújtott be a polgármesterhez a közoktatási intézmények fenntartásával kapcsolatban. Ebben azt fogalmazta meg, hogy

Veszprém Megyei Jogú Város Önkormányzatának Közgyűlése nyilvánítsa ki szándékát a közigazgatási területén lévő köznevelési intézmények fenntartására.

Indoklása szerint az önkormányzat ezzel oktatási intézményei "fenntartási hagyományainak újjáélesztése, a helyi demokrácia erősítése, a hatékonyabb oktatásszervezés megvalósítása érdekében egyértelműen kifejezi akaratát, hogy újra iskolafenntartó város kíván lenni. "

vehir.hu
további cikkek
Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Demokratikus Koalíció Dobrev Klára: a Fidesz cinizmusa átjött az ellenzék oldalára is Habár úgy tűnik, a magyar politikai paletta végérvényesen kétpólusúvá vált, hiba lenne leírni a balliberális alapokon szerveződő Demokratikus Koalíciót, akik kedden újra hallatták a hangjukat Veszprémben, amikor a városba látogatott telt házas fórumot tartani Dobrev Klára, a párt elnöke. Az ó-ellenzékből fennmaradt utolsó párt vezetője az előadásában, majd a közönségtől érkezett kérdésekre adott válaszaiban kitért arra is, miért indulnak a választáson annak ellenére, hogy sokan leírták őket, valamint szó volt a Tiszával való együttműködésről is. 2025. december 3. 17:53 A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége véleménycikk A civil kaptafája és a politikai mesterség látszólagos könnyedsége Vannak korszakok, amikor a társadalom egyszerűen belefárad abba, amit lát – a régi arcokba, a bejáratott panelekbe, a profizmusnak látszó politikai rutinba –, és olyankor a közvélemény hirtelen rendkívül vonzónak találja a gondolatot, hogy majd jön valaki civil, aki eddig a tetőn egyensúlyozott, vagy éppen a sürgősségin élet-halál kérdésekben döntött, és ő majd egészen másképp, egészen tisztán, egészen egyszerűen hajtja végre azt, amit az elmúlt évek politikája elrontott. A közélet romantikája szerint a civil eleve erkölcsösebb, tisztább és hitelesebb, mint a politikus, aki ugye valamilyen rejtélyes biokémiai folyamat során már az első parlamenti eskütétel után képes elsajátítani az intrika és a túlélés mindenek felett álló művészetét. 2025. november 30. 18:13 Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Tisza párt Dr. Gáspár Levente lett a Tisza párt jelölte Veszprémben Véget ért a Tisza párt előválasztása. Veszprém vármegye 1-es számú választókörzetében Dr. Gáspár Leventét jelentősen többen támogatták a tiszások közül, mint a másik talpon maradt jelentkezőt, Dr. Lakatos Antalt, így tavasszal ő lehet Magyar Péter pártjának helyi jelöltje. 2025. november 28. 20:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.