Ezek szerint tavaly havi 88 ezer forint volt az egy felnőttből álló háztartás átlagos létminimumértéke, míg a tipikusnak mondható két felnőttből és két gyerekből álló háztartásé havi 255 246 forint.
Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MaSzSz) elnöke elmondta: nagyon meglepődtek, amikor tavaly a KSH úgy döntött, hogy az idén nem publikálja a létminimum-adatokat, amelyek a szakszervezetek számára 25 éve fontos indikátorai voltak a társadalmi fejlődésnek. Ezért a MaSzSz úgy határozott, hogy maga készíti el a számításokat. Ezek az adatok képezik majd a 2017-es bértárgyalások alapját - mondta.