Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Táncbemutatók és zenei műsorok a Német Nemzetiségi Gálán

2016. május 8. 22:35
Az utolsó pillanatban történt helyszínváltás miatt a Veszprémi Petőfi Színház adott helyet a Gizella Napok keretében megrendezett hagyományos Német Nemzetiségi Gálának. A változás ellenére is rengetegen voltak kíváncsi a programra.

Veszprém kiemelkedő ünnepének tartja a Gizella Napokat. Amellett, hogy a városi polgárokat is összekovácsolja az összművészeti fesztivál, nagyon fontos szerepet játszik a nemzetközi kapcsolatok ápolásában. Gizella bajor származású királyné volt, de otthonra lelt Magyarországon, férjének állandó támogatója volt, és sokat tett a kereszténység meghonosításáért Magyarországon.

A rendezvényen Némedi Lajos alpolgármester tartott ünnepi beszédet, aki megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte a Veszprém testvérvárosából, Passauból érkező vendégeket.

Beszédében hangsúlyozta: államalapító Szent István és Boldog Gizella elültették annak az igazságnak magvait, amit Wass Albert így fogalmazott meg: „Kétféle ember van ezen a világon,/…/ egyik karddal farag világot magának, a másik ekével. De a karddal faragott világot egy másik kard ledöntheti, s újjá faraghatja nagyon is gyorsan. Maradandót csupán az eke farag.”

Némedi LajosNémedi Lajos

A Veszprém-megyében élő németek több mint 50 kisebbségbe tömörültek, értékes kultúrájukkal, precizitásukkal és szorgalmukkal pedig mindig is elismerést váltottak ki a magyarokból. A két nemzet együttműködése a keresztény Európa történelmét öregbíti.

Veszprém nemzetiségi közoktatási intézményeiben, mint például az Egry Úti Óvodában, a Dózsa György Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában és a Lovassy László Gimnáziumban nagy hangsúly kerül a német nemzetiségi nevelésre, a hagyományok ápolására és a sajátos nemzetiségi kultúra elsajátítására, a nyelvelsajátítás pedig folyamatos, természetes és irányított helyzetekben valósul meg.

Szabó Virág
Domján Attila
további cikkek
Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület kultúra Rendkívül sikeres évet zárt a Victoria Art &Sport Egyesület Ritka az a beszélgetés, amelyben ennyi küzdelem, ennyi hit és szenvedély egyszerre tud megszólalni. Viktória Podolszkajával, a Victoria Art &Sport Egyesület balettmesterével, a Csermák Antal Művészeti iskola tanárával év végén ültünk le beszélgetni, eredetileg a barcelonai verseny, a YOUTH American Grand Prix apropóján, de nagyon gyorsan világossá vált: bőven van még miről beszélni azon túl is. Amit Veszprémben és a nemzetközi színpadokon látunk, az egy hosszú, évek óta tartó, tudatosan épített szakmai út eredménye. 2025. december 24. 14:40 Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben kultúra Mága Zoltán betartja ígéretét: Újévi koncertet ad Veszprémben Mága Zoltán Újévi Koncertje Budapesten mára a magyar kulturális élet egyik legnagyobb presztízsű ünnepi eseményévé vált, és 2026-ban ennek a hagyománynak egy új fejezete íródik tovább. Január 10-én Veszprém nem csupán vendégül látja ezt az estét, hanem részévé válik: a koncert országos sorozatának egyik kiemelt állomásaként itt folytatódik az a művészi gondolat, amely közel két évtizede határozza meg az Újévi Koncert szellemiségét. A jelmondat – „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország – a hagyomány Veszprémben folytatódik!” – nem díszmondat, hanem pontos állítás arról, mi történik ezen az estén. 2025. december 24. 11:40 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.