A Magyar Honvédség Hadkiegészítő és Központi Nyilvántartó Parancsnokság „Toborzó Országfutás 2016” címmel az egész országot érintő 2016 kilométeres váltófutást indított útjára április 13-án. A 2016 kilométeres, több mint kétszáz település érintésével folyó futás során érintett településeken a katonák a helyi iskolák és intézmények bevonásával mozgósítják a lakosságot, hogy velük együtt fussanak, és így hangsúlyozzák az egészséges életmód fontosságát. A veszprémi szakaszon a Vetési, a Lovassy, a Jendrassik-Venesz, az Ipari, a Táncsics, a Medgyaszay, a Kossuth, és a Deák iskola diákjai futottak együtt a katonákkal.
A futás alapvető célja a katonai hivatás népszerűsítése, a civil lakosság és a Magyar Honvédség kapcsolatának erősítése. Emellett a szervezők a helyi lakossággal közösen kívánnak emlékezni a magyar nemzet számára fontos történelmi eseményekre és mindazokra a katonahősökre, akik életüket áldozták a hazáért.
Ennek keretében délben a Vörösmarty téri emlékműnél koszorúzással emlékeztek meg az I. világháború során elesett honvédekre.Takács Szabolcs és Porga Gyula mellett a hadsereg, a rendőrség és helyi veterán egyesületek helyezték el az emlékezés koszorúit.
Hírportálunk, a vehir.hu is a honvédség mellé állt, oldalunkon kézilabda és futsal mezekre licitálva lehet hozzájárulni a katonaárvák megsegítéséhez.
A futók május 12-én, délután értek az Óváros térre, ahol a légierő zenekar, valamint Takács Szabolcs kormánymegbízott és Brányi Mária alpolgármester köszöntötte őket. Beszédeikben a sport fontosságárról és a város katonamúltjáról beszéltek. "Az a munka, amelyet a magyar katonák végeznek minden nap hazánk védelmében, elengedhetlen feltétele egy jövőbe mutató nemzet életében. Ez a példa a rendezvényen a fiatalok előtt is megnyilvánul"- mondta az alpolgármester.
Az futónapon Soós Gyula őrnagy is beszélt a katonaság és a hadkiegészítés fontosságáról. "Az esemény lehetőséget ad arra is, hogy nemzeti összetartozásunk jeléül az érintett települések lakosságával közösen tisztelegjünk elesett hőseink, valamint az idei olimpián résztvevő magyar sportolók előtt"- mondta.
Az Óváros téren minden egyenruhás szolgálat, azaz a honvédek, a rendőrök, katasztrófavédők és a büntetés végrehajtásban dolgozók és a honvédek is képviseltették magukat. Utóbbiak toborzónapot is tartottak, így aki akart, csatlakozhatott is hozzájuk.
A helyszínen az ünnepélyes szalagkötésre is sort került, majd a futás esős időben folytatódott tovább Ősi irányába. A végső állomás Budapesten lesz, május 20-án.


