2020. május 31. // Angéla névnap

Kiköltöztetik a Dimitrovból a zeneiskolát

2016. május 19. 13:09
Rendkívüli közgyűlésen tárgyalta a képviselő-testület a Klik átszervezési javaslatát szerdán.

A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Veszprémi Tankerületének igazgatója véleményezésre küldte a következő tanévre vonatkozó átszervezéseket a képviselő-testületnek.

  • A Dózsa György általános iskola maximális létszámát 610 főre csökkentve javíthatók az intézmény kihasználtsági mutatói
  • A Lovassyban kifutó jelleggel megszűnik az Arany János Tehetséggondozó Program
  • A Deák Ferenc iskola maximális létszámát 830-ra csökkentik, ezzel javítva a kihasználtsági mutatókat
  • A Veszprémi Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI kiköltözik a Dózsa úti épületből. Mivel idén sem indult 9. évfolyam az alacsony jelentkezési szám miatt, az iskola két osztállyal, tizenhárom diákkal működik: ők a közismereti tárgyakat a Medgyaszay iskola épületében tanulják majd, a zenei órákon pedig a Csermák iskolában és a Dózsa iskolában vehetnek részt.

Katanics Sándor (Demokraták Veszprémért) felidézte, hogy 2012 márciusában a közgyűlés öt évre a Dohnányi Zeneművészeti Szakközépiskola élére nevezte ki Kováts Pétert, majd ezt a megbízatást egy hónappal később visszavonták, összevonták a Csermák és a Dohnányi iskolákat, utóbbit pedig a Dózsa utcai épületbe költöztették, hogy a Völgyhíd téri épületet értékesíthessék (ez a mai napig nem sikerült). Az intézmény jövője bizonytalanná vált, ellehetetlenítették a működését. Az egykori Dimitrov fenntartása havi húszmillió forintba kerül, elavult, alkalmatlan betölteni funkcióját – nem csoda, hogy a szülők nem akarták az itt működő iskolába íratni a gyerekeiket.

Némedi Lajos alpolgármester (Fidesz-KDNP) szerint a Dohnányi problémája korábban kezdődött, amikor Katanics volt az oktatási bizottság elnöke, maga is szembesülhetett a gondokkal. A fő probléma, hogy nincs kellő számú jelentkező diák a képzésre. Az alpolgármester visszautasította, hogy a városvezetés lehetetlenítette volna el az iskola működését.

Halmay György (Fidesz-KDNP), az oktatással foglalkozó bizottság elnöke emlékeztetett: már 2012-ben is csak pótfelvételivel tudták feltölteni a létszámot az intézményben. A Völgyhíd téri épület működtetése annyira drága volt, hogy az önkormányzat nem tudta vállalni a fenntartását. Probléma volt, hogy azok a diákok, akik nem zenei téren indultak tovább, a közismereti tárgyakból olyan színvonalú képzést kaptak, amivel más területen nem tudtak továbbtanulni. A kollégiumban méltatlan körülmények között laktak a gyerekek, felelőtlenség lett volna ott tartani őket.

Katanics Sándor felidézte: akkor abban gondolkodtak, hogy a Lovassyba, méltó körülmények közé viszik a zenei képzést. Ebből végül nem lett semmi, de ez nem rajta múlt.

A képviselő-testület 1 nem, 11 igen arányban, négy tartózkodással egyetértett a tankerület által előterjesztett módosításokkal.

Söge
Domján Attila

További cikkek

A veszprémi érsek a megújulásról beszélt Pünkösdkor
A veszprémi érsek a megújulásról beszélt Pünkösdkor
Dr. Udvardy György veszprémi érsek videóüzenetben szólt híveihez Pünkösd alkalmából. Közben az országban sok helyen már megtartották a szentmiséket, de csak szigorú egészségügyi biztonsági előírások betartása mellett.
Egyszerűsödnek a családtámogatások igénylésének feltételei
Egyszerűsödnek a családtámogatások igénylésének feltételei
Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.
Átlagosan 404 ezer forint megtakarításuk van a fiataloknak egy felmérés szerint
Átlagosan 404 ezer forint megtakarításuk van a fiataloknak egy felmérés szerint
Átlagosan 404 ezer forint megtakarítása van a 19 és 29 év közötti magyar fiataloknak egy 2020 első negyedévi felmérés szerint, ezen belül a 19-25 évesek átlagosan 300 ezer forint spórolt pénzzel rendelkeznek, míg a 26-29 éveseknél félmillió forint felett alakul a félretett összegek átlaga.
Csendesen emlékeztek a magyar hősökre
Csendesen emlékeztek a magyar hősökre
A járványhelyzet miatt szűk körben emlékeztek meg Veszprémben a magyar hősök emlékünnepe alkalmából azokra a katonákról és civilekről, akik az életüket áldozták a hazáért.
Bejelentkezett a veszprémi orrszarvúborjú
Bejelentkezett a veszprémi orrszarvúborjú
Már ismerkedik a Veszprémi Állatkert egyik legfiatalabb lakója a szavannakifutóval. A kölyökorrszarvú egyelőre nem távolodik el anyja mellől, de szépen növekszik és erősödik.
2020. május 31. // Angéla névnap