Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Tilos az E

2016. május 20. 8:10 // Forrás: mti
Ahol nem szabad dohányozni, ott mától elektromos cigarettát (e-cigarettát) sem szabad használni, így például munkahelyeken és játszótereken. A szabályt megszegők bírságra számíthatnak.

A péntektől hatályos szabályozás szerint tilos elektromos cigarettát és dohányzást imitáló elektromos eszközöket használni közforgalmú intézményekben, közösségi közlekedési eszközökön, munkahelyeken, valamint közterületnek minősülő helyeken, például aluljárókban, játszótereken és ötméteres körzetükben. A szabályt megsértők bírsága húszezertől ötvenezer forintig terjedhet. Ezeket a termékeket mától csak a nemzeti dohányboltokban lehet megvásárolni, és ugyanolyan reklámtilalmak vonatkoznak rájuk, mint a hagyományos dohánytermékekre.

Az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) korábbi tájékoztatása szerint az elektromos cigaretta és annak kifújt gőze is káros az egészségre: az elektromos cigarettákhoz használatos patronokban, illetve utántöltő flakonokban olyan vegyületek vannak, amelyek bizonyítottan egészségkárosodást okoznak, ráadásul ez független attól, hogy az adott termék tartalmaz-e nikotint vagy sem. Az e-cigaretta abban sem különbözik a hagyományos dohánytermékektől, hogy a kifújt füst, illetve pára azok egészségét is károsítja, akik csak passzív elszenvedői mások káros szenvedélyének.

Káros hatásai mellett arra nincs bizonyíték, hogy hatásosan segítene leszokni a dohányzásról. Alkalmazása ugyan csökkentheti a megvonási tüneteket, de inkább fenntartja, sőt fokozhatja is a nikotinfüggőséget. Felmérések szerint Magyarországon a 2012-es 2,9 százalékról 2013-ra 4 százalékra nőtt azon fiatalok száma, akik a hagyományos cigarettázást még soha nem próbálták ki, ám elektromos cigarettát használtak már - tájékoztatott az ÁNTSZ. Az Országgyűlés tavaly decemberben a hagyományos dohánytermékekkel azonos szabályokat határozott meg az elektromos cigarettákra.

Az Európai Unió Bírósága május 4-i ítéletében megerősítette a dohánytermékekről szóló uniós irányelv rendelkezéseinek érvényességét, miután az unió legnagyobb dohánytermék-gyártójának és második legnagyobb dohánytermelőjének számító Lengyelország, valamint a Philip Morris International és a British American Tobacco dohányipari vállalat megtámadta a 2014-ben elfogadott irányelv egyes rendelkezéseit. A törvény értelmében gyógyszerként kell szabályozni az olyan elektromos cigarettát, amelynek gyártója a dohányzásról való leszokást ígéri, ellenkező esetben a termék a dohánytermékekre vonatkozó szabályozás alá esik.

vehir.hu
további cikkek
Csodafegyver az influenzaszezonban életmód Csodafegyver az influenzaszezonban Amikor megérkezik az influenzaszezon, a legtöbben ugyanazokat a reflexeket kapcsoljuk be: több C-vitamin, melegebb ruhák, fokozott kézmosás, és persze a védőoltás kérdése is előkerül. Az elmúlt években azonban egyre többször bukkan fel egy kevésbé látványos, ám annál izgalmasabb szereplő az immunvédelem háttérszínpadán: a bélrendszerünk – pontosabban annak mikrobiomja. És vele együtt egy fogalom, amely talán még nem épült be a köztudatba, de komoly figyelmet érdemel: a szimbiotikum. 2026. február 1. 9:09 Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése mentőszolgálat Elkezdődhet az új mentőállomás tervezése Új mentőautóval gazdagodott a veszprémi mentőállomás. Az átadáson Ovádi Péter parlamenti képviselő bejelentette: megtalálták az új mentőállomás helyszínét. 2026. január 29. 22:51 Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Európa Sportrégiója Élsportolók és egészségszűrés a Sportrégió legújabb roadshow-ján Hiánypótló kezdeményezés indult útjára, amely már a Sportrégió egyik mindenki számára elérhető eredménye: ingyenes szűrővizsgálatokkal és neves sportolók élménybeszámolóival várják a lakosságot összesen tizenkét helyszínen, amelyek közül az első két alkalom már bizonyította, hogy igenis komoly érdeklődés van az egészségtudatos, mozgásban gazdag életmód kialakítására. A roadshow Csetényben és Dudaron startolt, de hamarosan Veszprémben is elérhető lesz a teljes diagnosztikai paletta. 2026. január 26. 13:58

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.