Az elmúlt héten, Szegeden tartotta hagyományos tavaszi találkozóját a 75 televíziót tömörítő Helyi Televíziók Országos Egyesülete. Az évente megrendezett tanácskozáson a tagok szakmai fórumokon vehetnek részt, eszmecserét folytathatnak, valamint ekkor osztják ki az egyesület által kiírt Helyi Érték pályázat díjakat is.
A Helyi Érték díj egyik legfőbb célja, hogy a televíziók is megmérettessék magukat, illetve egész éves műsorgyártási teljesítményüket. A díjra három kategóriában lehet pályázni: a híradók mellett tematikus magazin és dokumentumfilm kategóriában.
A pályaműveket háromfős zsűri bírálta: Gyurity Mónika, az MTVA programigazgatója, Koltay Gábor Balázs Béla-díjas filmrendező és Krecz Tibor kommunikációs szakember, akik tematikus magazin kategóriában Helyi Érték díjat adományoztak a Veszprém Televízió Üzleti Negyed című gazdasági műsorának.
A havonta jelentkező magazin országos terjesztésű és a helyi televíziók közreműködésével készül. A gazdasági műsor alapját több mint tíz évvel ezelőtt Lendvai István és Balogh István hozták létre, majd idővel, a partnerek és a nézők igénye alapján ebből nőtte ki magát az Üzleti Negyed című gazdasági magazin. A helyi televíziók alkotóműhelyeiből létrejött műsor a regionális szerepkörön túllépve országos szinten jár körbe különböző témákat, partnerei között pedig többek között szerepel a veszprémi Continental, a Herendi Porcelánmanufaktúra és a győri Audi is.
A magazin sikere is jól mutatja, hogy az elmúlt évtizedekben jelentősen megerősödött a helyi televíziózás, a televíziók számára pedig a közös műsorkészítés jelenthet újabb kitörési pontot – hangzott el a szegedi találkozó szakmai programjai során.
Szegedi László, a Veszprém Televízió igazgató-főszerkesztője, az egyesület vezetőségének tagja elmondta, hogy a Veszprém Televízió azok közé a műsorgyártók közé tartozik, akik generálták és szervezték a közös műsorgyártást, amit azóta például Szeged is átvett turisztikai magazinjával, de ki lehetne ezt terjeszteni például a helyi színházak életére is. Fontos, hogy létrejöjjenek olyan közös műsorok, melyek gazdagítják a helyi programokat, de egyben országos megjelenést, kommunikációs lehetőséget is biztosítanak – hangsúlyozta.
