Görögország és a Balatonfüred a legnépszerűbb nyaralási célpont
A külföldre utazó honfitársaink közül legtöbben az idén Görögországban szeretnének nyaralni, azon belül is a Halkidiki-félsziget a kedvenc célpont, az itthon nyaralók körében pedig a Balaton a legnépszerűbb, ahol Balatonfüred áll a népszerűségi verseny első helyén. A fentiek az Utikalauz.hu és a Balatontipp.hu internetes portálok márciusi végi, nem reprezentatív felméréseiből derültek ki.
A több mint hatszáz útibeszámolót és más információs anyagokat tartalmazó Utikalauz.hu március második felében több kérdést is feltett az olvasóknak megadott válaszlehetőségekkel. Az eredmények nem tekinthetők reprezentatívnak, de a fontosabb tendenciákat jelzik.
Az egyik kérdés az volt, hogy az olvasók hová tervezik a főnyaralást az idén. A megadott lehetőségek közül a 947 válaszoló 36,5 százaléka választotta Görögországot, 11,2 százaléka Horvátországot, 7,5 százaléka Bulgáriát, 24,3 százalék más, a választási lehetőségek között nem szereplő külföldi országba szeretne utazni, 12,2 százalék itthon nyaral, a maradék 8,3 százalék nem tervez komolyabb nyaralást.
A portál azt is megkérdezte, hogy az itthon nyaralók az ország melyik részét választják úticélul. A 490 válaszoló 38 százaléka a Balatoni régióba készül, 18 százalék Észak-Magyarországot, 16 százalék Nyugat-Magyarországot részesíti előnyben, 10-10 százalék akar a Tisza-tónál illetve az Alföld más vidékein nyaralni, 6 százalék a Dél-Dunántúlra, 2 százalék a fővárosba készül az idén.
A portál arra is kíváncsi volt, hogy spórolós időszakban az olvasók mennyire tartják jó alternatívának a kempingezést az apartmanok, szállodák helyett. A 742 válaszoló nagyobbik fele szerint megfelelő lehetőség a kempingezés, közülük az összes válaszoló 44,3 százaléka már eddig is kempingezett, 6,6 százalék pedig az idén akarja először kipróbálni. A válaszolók közül 7,6 százaléknak az volt a véleménye, hogy a kempingek szolgáltatásai nem elég színvonalasak, 34,9 százalék pedig úgy látja, hogy a kempingek sem olcsóbbak lényegesen, így ezzel nem lehet spórolni. Ennél a kérdésnél az olvasók 6,6 százaléka jelezte azt, hogy az idén azzal spórol, hogy "csak az Utikalauz.hu-val utazik".
A portál külön megkérdezte a külföldi úticélok közül legnépszerűbb Görögországba készülőket arról, hogy a hazánk déli részétől legalább 800 kilométerre lévő nyaralóhelyekre milyen járművel utaznak. A 399 válaszoló 75 százaléka saját gépjárművel megy, 19,3 százalék autóbusszal, 3,5 százalék repülővel, a maradék más járművekkel indul el.
Görögországon belül kedvenc úticéljukként a válaszolók 31,2 százaléka a Halkidiki-félszigetet jelölte meg, 18 százalék a Peloponészosz-félszigetet, 14,8 százalék Makedónia Makrigialos és Platamonas közötti vidékét, 13,1 százalék Nyugat-Görögországot, Korfut és a Jón-szigeteket vallja kedvenc helyének, a maradék 23 százalék pedig az ország más vidékeit kedveli az Utikalauz.hu nem reprezentatív felmérése szerint.
A Balaton körüli strandokat, szabadidős lehetőséget bemutató Balatontipp.hu hasonló időpontban lezajlott felmérésében 21 tóparti település közül választhatták ki a látogatók a számukra legkedvesebb helyet. Az 1862 válaszoló 14,7 százaléka szavazatával jelezte, hogy hozzá a 2009-ben a Kultúra Magyar Városa címmel kitüntetett Füred áll a legközelebb. A második helyet 10,5 százalékkal Siófok szerezte meg, a harmadik 9,8 százalékkal Balatonlelle lett, amitől közel 4 százalékkal lemaradva következik Balatonalmádi, majd egy csoportban Badacsony, Balatonfenyves, Balatonboglár, Zamárdi, Keszthely, Tihany, Vonyarcvashegy és a többi település.
Az olvasók közül 539 arra is válaszolt, hogy a válaszlehetőségként felsorolt 11 népszerű nyári program közül melyik a kedvence. A szavazók 15,6 százaléka a jelenleg szünetelő Művészetek Völgye kulturális fesztivált jelölte be. A második-harmadik helyen holtversenyben 14,3-14,3 százalékkal a Boglári Szüret és a Balatonfüredi Borhetek osztozik. A negyedik helyre az alsóörsi Harley-Davidson Fesztivál került 13 százalékos szavazati aránnyal, az ötödig legnépszerűbb pedig a Révfülöp és Balatonboglár közötti Balaton-átúszás. A további hat népszerű program egyenként 6,5 százaléknál kisebb arányban részesedik a Balatontipp.hu olvasóinak a szimpátiájából.
Kedvenc balatoni helyem (1862 szavazó)
14.7 % Balatonfüred
10.5 % Siófok
9.8 % Balatonlelle
6.0 % Balatonalmádi
5.6 % Badacsony
5.3 % Balatonfenyves
5.0 % Zamárdi
4.9 % Balatonboglár
4.6 % Tihany
4.5 % Keszthely
4.4 % Vonyarcvashegy
4.1 % Csopak
3.4 % Alsóörs
1.9 % Balatonföldvár
2.6 % Balatonszemes
2.3 % Fonyód
3.4 % Gyenesdiás
1.5 % Révfülöp
1.9 % Szigliget
3.0 % Zánka
0.8 % Zánka-GYIC
Kedvenc balatoni programom (539 szavazó)
15.6 % Művészetek Völgye - Kapolcs
14.3 % Boglári Szüret
14.3 % Balatonfüredi Borhetek
12.0 % Harley Fesztivál - Alsóörs
11.7 % Balaton-átúszás - Révfülöp-Balatonboglár
6.5 % Balaton Sound - Zamárdi
6.4 % Badacsonyi Borhét
6.2 % Keszthely - Zalai Borcégér
6.1 % Bor és kenyér ünnepe - Siófok
3.9 % Balatone - Zánka
1.3 % Gyenesdiás - Bornapok
Hová tervezed az idén a főnyaralást? (947 szavazó)
36.5 % Görögországba
24.3 % Külföldön máshová
12.2 % Magyarországra
11.2 % Horvátországba
7.5 % Bulgáriába
8.4 % Sehová se
Itthoni nyaralást, kirándulást elsősorban az ország melyik részére tervezel? (490 szavazó)
38 % Balatoni régió
18 % Észak-Magyarország
16 % Nyugat-Magyarország
10 % Tisza-tó
10 % Alföld
6 % Dél-Dunántúl
2 % Budapest
Spórolásra lehet-e jó alternatíva a kempingezés az apartmanok, szállodák helyett? (742 szavazó)
44.4 % Igen, eddig is jártam kempingbe, megfelelő a minőség ott is
34.9 % Nem igazi alternatíva, mert a kempingek sem olcsóbbak lényegesen
7.6 % Nem, a kempingek szolgáltatásai nem elég színvonalasak
6.6 % Igen, az idén én is megpróbálom, talán jó lesz
6.6 % Az idén csak Az Útikalauzzal utazunk
Mivel utazol az idén Görögországba? (399 szavazó)
75.4 % Saját gépjárművel
19.3 % Autóbusszal
3.5 % Repülővel
1.8 % Más járművel
Kedvenc görögországi úticélom (402 szavazó)
31.2 % Halkidiki-félsziget
18.0 % Peloponészosz-félsziget
14.8 % Makedónia Makrigialos és Platamonas közötti vidéke
13.1 % Nyugat-Görögország, Korfu, Jón-szigetek
6.6 % Közép-Görögország keleti partja és Evia-szigete
6.5 % Kréta és az Égei-tenger szigetvilága
4.9 % Thesszália
3.3 % Thrákia
1.6 % Attika