Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2025. november 11. Márton
Veszprém
7°C
2025. november 11. Márton
Veszprém
7°C

Legfontosabb feladatunk megőrizni szuverenitásunk

2016. augusztus 20. 18:46
Szent István király és Gizella királyné egy szilárd, a rendre, a törvényre és a függetlenségre épülő országot hagytak ránk, nekünk pedig legfőbb feladatunk ezt megőrizni – hangzott el Porga Gyula polgármester augusztus 20-ai ünnepi beszédében.

Ezer éve ünnepeljük a magyar államiságot, ennek kapcsán országszerte tartottak megemlékezéseket, így városunkban is. Porga Gyula, Veszprém polgármestere ünnepi beszédében kiemelte: az államalapítás nemzetünk legfőbb öröksége, ugyanakkor nem egyszeri eseménye az életünknek. „A fáradságos munkát nemzedékről nemzedékre el kell végeznie a magyarságnak, hiszen változnak az idők, a szilárd államnak pedig meg kell felelnie a változó kihívásoknak, ahogy Szent István országa is rendíthetetlenül állt kora nehézségei között.”

A polgármester emlékeztetett: Veszprémben még különlegesebb ez az ünnep, hiszen Szent István tette igazán erős várossá, a magyarság bástyájává, annak ellenére, hogy már a honfoglalás óta lakott terület volt. S noha az évszázadok során megtépázták a viharok, elpusztítani soha nem tudták. „Ennek a sikernek a titka a város és az ország alapítójának nagyszerűségében rejlik: Szent István erős fundamentumot vetett, amikor Veszprémet alapította, és hasonló gondossággal járt el a független magyar állam építésekor.

Az általa létrehozott szilárd állam alapjai a törvény, a rend és a függetlenség, mely évszázadokra előre biztosította Magyarország fennállását.

A függetlenségnek azonban ára van: aki független országot akar, annak fel kell készülnie a támadásokra, amelyek érik. A történelem viharai pedig ma sem ültek el, nap mint nap próbára tesznek bennünket és ezeket az alapokat, melyek nélkül nem létezhet demokratikus társadalom” – hangsúlyozta a polgármester.

Porga Gyula beszédében kitért a migrációra, mint ilyen, legújabb kori kihívásra. Mint mondta, a menekültek és üldözöttek befogadása erkölcsi kötelességünk, s azt is fontos tudatosítani, hogy az egynyelvű és egyszokású ország gyenge ország, ahogy az Szent István intelmeiben is áll. Ugyanakkor mint szuverén állam, meg van a jogunk, hogy kit és mikor, milyen feltételekkel engedjünk be. „Az október 2-ai kvótanépszavazás éppen ezért valójában Magyarország függetlenségéről szól. Szent István erős, sokszínű és szuverén államot hagyott ránk, de nemzetiségi, nyelvi és kulturális sokszínűségünk csak akkor lehet igazán értékes, ha valódi függetlenséggel és önrendelkezéssel társul. Erre int Szent István uralkodása is, így nekünk is ez a legfőbb feladatunk” – zárta gondolatait a polgármester.

A várszínpadon tartott ünnepi műsorban közreműködött a Magyar Honvédség Légierő Zenekara és Kertész Dóra énekművész, valamint a Dűvő Zenekar és a Veszprém-Bakony Táncegyüttes.

Fotók: Tál Dominik

Bertalan Melinda
további cikkek
Az állatasszisztált fejlesztés jelentőségét mutatta be a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI szakmai napja közélet Az állatasszisztált fejlesztés jelentőségét mutatta be a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI szakmai napja A sajátos nevelési igényű gyermekek fejlesztésében betöltött szerepét és lehetőségeit mutatta be az állatasszisztált fejlesztésről szóló szakmai nap október 21-én, amelyet a Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola és EGYMI szervezett. Az esemény a Veszprémi Tankerületi Központ “Esélyt a gyermekeknek!” című, RRF-1.2.4-25-2025-00008 azonosítószámú projektje keretében valósult meg. A projekt a Széchenyi Terv Plusz, valamint Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terve program keretében, az Európai Unió támogatásával valósult meg.   ma 15:03 A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Bakony Expo A termelők elhivatottsága és a látogatók lelkesedése idén is sikerre vitte a Bakony Expót Három nap, százötven kiállító, több mint harminc kísérőprogram, megszámlálhatatlan íz, illat és élmény várta a látogatókat november 7-9. között a XII. Bakony Expon a Veszprém Arénában. ma 10:44 Robotikában is a világ élvonalában az MCC diákjai Mathias Corvinus Collegium Robotikában is a világ élvonalában az MCC diákjai Kiemelkedő eredménnyel végzett az MCC-s diákokból álló magyar csapat az idei FIRST Global Challenge nemzetközi robotika versenyen. A Panamában tartott megmérettetésen Magyarország a 4. helyen végzett a világ 195 résztvevő országa között. ma 10:19

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.