Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C
2026. március 20. Klaudia
Veszprém
13°C

Felgördül a függöny

2016. augusztus 22. 20:19
Évadnyitó társulati üléssel kezdte meg a 2016/17-es évad munkálatait a Veszprémi Petőfi Színház hétfőn.

Mozgalmas nyarat tudhat a háta mögött a teátrum társulata: az elmúlt hónapok során Balatonfüreden, Békéscsabán, Szarvason és Erdélyben is megfordultak előadásaikkal, Oberfrank Pál igazgató elmondása szerint több helyütt igen sikeresen. Ugyancsak pozitív fogadtatásban részesült és komoly bevételt hozott a színház és az Operaház közös, Carmen című produkciója a Veszprém Arénában, bebizonyítva, hogy a városban is helye van az operajátszásnak, de a már hagyományosnak mondható Bérletek Éjszakája, valamint a színházi gyerektábor is nagy népszerűségnek örvendett – foglalta össze a direktor a nyár történéseit.

Oberfrank Pál a társulati ülésen részt vevő Némedi Lajos alpolgármesterrel összhangban mindenkit megnyugtatott: a kósza híresztelésekkel ellentétben a kormány nem vonta vissza a színház Modern városok programban meghirdetett rekonstrukciójának ígéretét.

Folyamatosan zajlanak a tárgyalások a pontos összegről, a mostani kalkulációk szerint pedig az első valós munkálatok várhatóan 2018 tavaszán, az épület fennállásának 110 éves évfordulóján történhetnek meg – tájékoztatott az alpolgármester, aki egyben sok sikert kívánt a társulatnak az elkövetkezendő évadhoz, hangsúlyozva, hogy a színház rendkívül fontos szerepet tölt be Veszprém kulturális életében, egyfajta kincsesládája annak.

Az eseményen elhangzott, hogy a 2016/17-es évad első nagyszínházi nyitánya a Nebáncsvirág című operett lesz Szeles József rendezésében, még azt megelőzően, szeptember 24-én pedig a Tanár úr kérem című vígjátékot mutatják be. Október 15-én érkezik a Játékszínbe a tavalyi évadról átcsúsztatott A VoltEmber, Guelmino Sándor pedig a korábbi tervekkel ellentétben Molnár Ferenc A testőr című drámáját állítja színpadra novemberben.

Október 16-án a gyerekeket örvendeztetik meg Kukac Kata kalandjaival, december 9-én pedig a színház egyik legjobban várt bemutatója, a My Fair Lady lesz látható.

Kellerné Egresi Zsuzsanna igazgatóhelyettes hozzátette, idén is tartanak nyílt napot: szeptember 17-én, szombaton mindenkit várnak, aki kedvezményesen szeretne vásárolni bérletet, az elmúlt évek tapasztalatai alapján pedig ismét megrendezik a Hétpróba a bérletekért című vetélkedőt.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik kultúra Gasztroszínházi előadás, amelyen keresztül Veszprém történelmi múltja is kiviláglik A Flódni című improvizációs színházi est receptje – ahogy egyik alkotója, Stahl Judit fogalmaz – meglepően egyszerűnek tűnik: össze kell keverni a színházi rögtönzést Budapest és más magyar városok elfeledett kultúrtörténeti és gasztronómiai sztorijaival, majd az egészet olyan színészekre bízni, akik a legváratlanabb helyzetekből is képesek jelenetet teremteni. A produkció alapötlete és dramaturgiai váza Judit és lánya, Stahl-Bohus Hanna közös munkájából született meg, őket kérdeztük a veszprémi előadásról, ami március 20-án lesz a Hangvillában. 2026. március 17. 15:53 Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ kultúra Inkább egy előadáson keresztül, mintsem podcastekben beszélek arról, hogy megveszett a világ Március 6-án a Pannon Várszínház Pannon Stúdiójában mutatják be Novák Péter A bomlás üzenete című koncertszínházi előadását, melynek Nagy László szövegei, Sebő Ferenc és Kiss Ferenc zenéje adja az ívét. Novák az éneklés mellett egyfajta narrátorként is jelen lesz, Mizsei Zoltán billentyűssel, Ágoston Béla fúvós és pengetőssel, valamint Keönch László Farkas ütőssel kiegészülve. 2026. március 3. 17:21 A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye kultúra A Pannon Stúdióval egészül ki a Pannon Várszínház játszóhelye 2026 tavaszától új fejezet kezdődik a Pannon Várszínház életében: a Pannon Stúdió mostantól rendszeres otthont ad majd előadásoknak, a Hangvilla harmadik emeletén. A korábban próbateremként működő tér mostantól tudatosan olyan előadások helyszíne lesz, amelyek a közelségből, a néző és a játszó közötti közvetlen kapcsolatból merítik erejüket. Erről tartottak sajtótájékoztatót csütörtök délelőtt a Hangvillában. 2026. február 27. 22:51

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.