Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C
2024. március 29. Auguszta
Veszprém
5°C

Színházzá is válik a múzeum

2016. október 11. 12:25
Együttműködési megállapodást írt alá a Laczkó Dezső Múzeum és a Veszprémi Egyetem Színpad kedden. A múzeum mostantól helyszínt biztosít a társulat próbáinak és előadásainak - első alkalommal a Pannon UniFest alatt.

A Laczkó Dezső Múzeum eddig is számos alkalommal hívta a társművészetek képviselőit, színházzal, zenével színesítve a kiállítás megnyitók és rendezvényeik programját. 2016 nyarán fedezte fel a Veszprémi Egyetem Színpad munkásságát, melyben meglátta a jövőbeli lehetőségeket. Ezt követően a társulat felkereste az intézményt, hogy művészeti tevékenységükkel bekapcsolódnának a múzeum mindennapjaiba.

„Eddig sokféle kísérletünk volt már, hogy kapcsolatot tudjunk kiépíteni az egyetemmel. Ezek nem mindig voltak sikeresek, ezért nagy öröm számunkra, hogy találtunk egy olyan pontont, ahol az egyetemistákkal együtt tudunk működni” - mondta az aláíráskor S. dr. Perémi Ágota, a Laczkó Dezső Múzeum igazgatója.

A Veszprémi Egyetemi Színpad fenntartója a Hallgatók a Művészetért Egyesület, melynek elnöke, Halmay Gábor írta alá a megállapodást, aki úgy fogalmazott, hogy a Veszprémi Egyetemi Színpad elsődleges célja a Pannon Egyetem hallgatóinak lehetőséget nyújtani arra, hogy megismerkedhessenek a dráma világával, a színházi produkciók megvalósításának fázisaival, valamint szeretné, ha minél több művészeti ág egyesülne a létrehozott produkciókban.

s. dr. perémy ágota és halmay gábors. dr. perémy ágota és halmay gábor

„Az együttműködés számunkra bemutatkozási lehetőséget biztosít a város számára is fontos kulturális eseményeken, ezáltal bekerülhetünk Veszprém kulturális köztudatába”- emelte ki.

Első alkalommal a Pannon UniFest szervezésében megrendezendő Veszprémi Egyetemi Színpadi Találkozó alkalmából válik színházzá a múzeum. Az ősszel nyíló nagy kiállítások kapcsán is több alkalommal mutatkoznak be a múzeumban a társulat tagjai, kimondottan a kiállításokhoz kapcsolódó performanszokkal és rövid előadásokkal.

Ge. Á.
további cikkek
Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Végre egy kiállítás, ahol nem törött cserepekkel teli poros tárolók között bolyongunk Törött és kopott cserepekkel, edényekkel teli poros tárolók, informatívnak beállított, de valójában unalmas molinók. Nem éppen az a kép, ami alapján nagy kedvet kapnánk egy helytörténeti kiállításhoz. Pedig egy város, az otthonunk múltja lehet nagyon izgalmas is, például ha személyes tárgyakon és történeteken keresztül, innovatív módon közelítjük meg. Szerencsére a Laczkó Dezső Múzeum új, Veszprém történelmét bemutató Emlékgép című állandó kiállítása is ilyen lett. 2024. március 1. 17:07 A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Somló-hegy kincseit mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum új kiállítása A Magányos hegy kincsei - Évezredes történetek a Somló-hegyen címmel új régészeti kiállítás nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban január 30-án. 2024. január 25. 18:21 A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza A kiskőrösi szlovák ház lett az év tájháza Veszprémben adták át az elismerést pénteken, a Tájházszövetség konferenciáján. 2023. október 6. 22:37 A múzeumok éjszakáján nyit újra a Laczkó Dezső Múzeum Európa Kulturális Fővárosa A múzeumok éjszakáján nyit újra a Laczkó Dezső Múzeum Egry József életét és munkásságát bemutató időszakos kiállítással nyitja meg kapuit 2023 nyarán a Laczkó Dezső Múzeum – ismertette a terveket Péterváry-Szanyi Brigitta igazgató hétfőn. 2022. december 5. 14:24

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.