Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Csak a sistergés marad

2016. október 13. 11:02 // Forrás: mti
Szinte biztos, hogy idén már nem szólal meg új kereskedelmi rádió a november 19-én elhallgató Class FM helyén.

Csak a Class FM-et működtető cég és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa közötti per lezárulta után indíthatja el a pályázati eljárást a frekvencia hasznosítására a médiatanács - közölte az MTI-vel csütörtökön az NMHH, a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság szerdai végzésére hiovatkozva.

Az ügy első tárgyalási napját december 21-ére tűzte ki a bíróság, ugyanakkor határozottan rögzítette, hogy a Class FM műsorsugárzását biztosító használati jogosultság ez év november 19-én lejár, és annak ideiglenes meghosszabbítására nem kötelezhető a médiatanács.

A Class FM-et működtető Advenio Zrt. frekvenciahasználati jogosultsága idén november 19-én, hét év után lejár. A médiatanács augusztus 1-jén meghozott határozatában önálló mérlegelési jogkörével élve a piaci és technológiai változásokat figyelembe véve úgy döntött, hogy az értékes frekvenciát versenyben tartja és új pályázatot ír ki egy kibővült vételkörzetű, további 200 ezer új hallgatót is megszólító rádiószolgáltatás nyújtására.

A hatóság mindent megtesz azért, hogy egy új országos kereskedelmi rádiós médiaszolgáltatást biztosítson: augusztus 10. és 24. között tette közzé az adóhálózat főbb paramétereit; a pályázat tervezete szeptember 14-től nyilvános és bárki számára olvasható volt, október 5-én a társadalmi egyeztetés folyamatában bárki elmondhatta személyesen vagy október 10-ig írásban is jelezhette szakmai véleményét, meglátásait.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.