Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

A szabadság honvédjeire emlékeztek

2016. október 21. 12:12
Ünnepi állománygyűlésen tisztelegtek 1956 szabadságharcosai előtt a Magyar Honvédség 54. Veszprém Radarezred tagjai pénteken az Agórában.

Évek óta hagyomány, hogy Veszprém Helyőrség katonai szervezetei ünnepi állománygyűlésen emlékeznek meg 1956-ról. Különösen helytálló ez, hiszen a forradalom napjaiban nemcsak a hivatásos katonák, de minden civil, aki felvette a harcot az elnyomó hatalmi rendszer ellen, a szabadság honvédjévé vált – vélekedett Porga Gyula polgármester ünnepi beszédében.

A világ akkor legnagyobb hadserege, a szovjet hadsereg ellen küzdöttek, a hős Maléter Pál vezetésével a Magyar Honvédség tagjai valódi honvédő háborút folytattak hazánk területi egységének, szabadságának és függetlenségének védelmében, s értek el jelentős sikereket. Bár november 4-én, amikor betörtek a szovjet katonai tankok, mind tudták, hogy katonai értelemben Magyarország elveszett, mégis harcoltak – sokan mindhalálig. November 4-e ezért nemcsak a gyász, hanem az újjászületés napja is volt a magyar véderő számára, akik egy emberként álltak ki elveik mellett.

Új hősök születtek, új csillagok fénye ragyogott fel azon a napon, akiknek nemzeti elkötelezettsége, felkészültsége, elszántsága, szívvel-lélekkel való küzdésük példát mutat a ma katonáinak is. Meglehet, a szabadságharc azokban a napokban elbukott, szellemi értelemben viszont a magyarság egyik legnagyobb győzelmét aratta egy vészterhes időben – hangsúlyozta a polgármester.

Október 23-a és a 60 éves évforduló kapcsán dr. Simicskó István honvédelmi miniszter, Huszár János vezérőrnagy, Szűcs József ezredes és Zentai László ezredes megbízásából Zentai László ezredes és Szűcs József, a Légivezetés parancsnoka elismeréseket adott át a Helyőrség tagjainak több éves kiváló szolgálatuk, illetve a migrációs válság ideje alatt nyújtott helytállásukért.

Az ünnepi parancsok ismertetése után a Táncsics Mihály Szakközépiskola növendékeinek műsorát tekinthették meg a jelenlévők.

Bertalan Melinda
Domján Attila
további cikkek
Az éjszaka, amikor bármi megtörténhet Az éjszaka, amikor bármi megtörténhet Múlt vasárnap, június 21-én volt az év leghosszabb napja. Sokan ilyenkor automatikusan a Szent Iván-éjre gondolnak, de vajon tényleg ugyanazt ünnepeljük? Ha a nyári napforduló már mögöttünk van, akkor mit is jelent pontosan a ma esti Szent Iván-éj, és mi maradt a régi hagyományból? 2026. június 23. 16:28 Állománygyűlés: elismeréseket adtak át a március 15-i megemlékezésen nemzeti ünnep Állománygyűlés: elismeréseket adtak át a március 15-i megemlékezésen Ünnepi állománygyűlés keretében emlékeztek meg Veszprémben az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeiről. Az ünnepségen Nagy Gábor ezredes mondott beszédet, amelyben a korszak hősei előtt tisztelegve idézte fel a magyar történelem egyik meghatározó időszakát. Az állománygyűlésen elismeréseket is átadtak. 2026. március 14. 7:38 Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! karácsony Íme egy karácsonyi dalos, verses összeállítás, ami meghozza a hangulatot! Nem mindig könnyű a hétköznapok rohanásából hirtelen az ünnepekre hangolódni, még akkor sem, ha ez a kedvenc időszakunk az évben. Ahhoz, hogy észrevegyük magunk körül a csodát, nem elég a bejgli íze, a töltöttkáposzta illata. Segíthet a kultúra is! Ahogy egész évben! Jöjjön egy személyes összeállítás a hangolódáshoz! 2025. december 23. 14:03

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.