- 2009 az Európai Unióban a kreativítás és az innováció éve, ennek alkalmából szerte Európából 100 fiatal tehetséget hívtunk meg egy fórumra Brüsszelbe. De nem feltalálókat, és nem egy adott tudományterületet magas színvonalon ismerő fiatalokat kerestünk, hanem olyanokat, akiknek a munkája helyben vagy a régióban a fiatalok munkába állása, boldogulása szempontjából, a gazdasági fejlődés szempontjából hatással van a környezetére. A társadalomra gyakorolt hatásról van tehát leginkább szó - mondta el Szalay András, a programot többek között szervező Régiók Bizottságának tagja a keddi sajtótájékoztatón, majd bemutatta a sajtónak a városunkat és régiónkat képviselő fiatalt.
Janzsó Ádám, youth worker (en)
1982-ben született Szombathelyen. Jelenleg a Pannon Egyetem műszaki menedzser szakos hallgatója. 2005 óta dolgozik fiatalokkal, és az azóta eltelt években több ifjúsági program szervezésében vett részt. Jelenleg a Várfok Alapítvány és a Veszprém Megyei Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda vezetője.
A cikkhez mellékelt fájlban, angol nyelven olvasható a találkozón résztvevő többi fiatal rövid bemutatkozása.
Ádám bemutatkozásában az elmúlt évek több projektje közül a 2006-ban szervezett mozgás/zene/táncterápiás tábort emelte ki, melyet hátrányos helyzetű és sérült gyerekek számára indítottak. A nyári foglalkozásokra az ország több pontjáról érkeztek résztvevők, a terápia eredményei pedig az abban érintett gyógypedagógusok szerint is kiemelkedőek voltak.
- Szívből kívánom mindannyiunk érdekében, hogy a ma fiataljai legyenek jó vezetői, tudósai, tanítói a következő generációknak - fűzte hozzá a sajtótájékoztatón résztvevő Debreczenyi János polgármester, majd köszönetet mondott Szalay Andrásnak bizottsági munkájáért, a város képviseletéért. - Városunkat Ádám mellett Drahos Nikoletta újságíró is képviseli az eseményen, többek között ő tudósít majd a brüsszeli eseményekről - mondta el.
A brüsszeli konferencia-jellegű kreatív találkozó programja és további információk megtekinthetőek a Régiók Bizottsága honlapján.

