Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Vegyipari OSZTV országos döntő az Ipariban

2009. április 16. 8:51 // Forrás: Irányi László

Szerdán délután 15 órakor kezdődött el az Ipari Szakközépiskola és Gimnáziumban az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) vegyipari szakmacsoportjának döntője. A versenyt a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet égisze alatt szervezi az iskola. Az országos döntőbe az elődöntők eredményei alapján 10 tanulót hívtak be.

A tíz döntősből négy az Ipari diákja, a többiek Budapestről és Szolnokról érkeztek. A megnyitó után azonnal el is kezdődött a verseny az írásbeli fordulóval. Holnap a gyakorlati feladatsort Pétfürdőn a Nitrogénművek központi laboratóriumában fogják elvégezni, majd délután az Ipariban a szóbeli megmérettetés következik. A résztvevők amelyik versenyrészből elérik a 60%-ot, abból mentesülnek a technikusképesítő vizsga alól is, és jeles minősítést kapnak. Az OSZTV-vel együtt kerül lebonyolításra a nemzetközi Kémiai Grand Prix országos selejtezője is, ahonnan a legjobb gyakorlati eredményt elérő tanulók jutnak ki az októberi németországi döntőre.

Az ünnepélyes eredményhirdetésre pénteken 11.30-kor kerül sor a Jendrassik-Venesz Szakközépiskolában, ahol három másik szakon zajlik OSZTV-verseny.

vehir.hu

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.