Az ünnepségen Porga Gyula polgármester is felszólalt. Kijelentette: az, hogy a város büszke lehet arra, ahogy kinéz, a VKSZ Zrt. munkavállalóinak munkáját dicséri. A polgármester szerint az ő tevékenységük olyan, mint a levegő: természetesnek vesszük, és fontosságát az jelzi igazán, hogy mennyire megéreznénk a hiányát. Fontosnak tartja, hogy a dolgozók szeressék munkahelyüket – az alacsony fluktuáció erre utal –, és továbbra is szívesen vállalják a városért végzett feladataikat.
Idén jobb színvonalon működtek a szolgáltatásaink, kevesebb volt a panasz – ezt már dr. Temesvári Balázs vezérigazgató jelentette ki. Összefoglalta az elmúlt év eseményeit és projektjeit, utalt a feladatbéli változásokra – a kéményseprés kikerült a cég portfóliójából, de más új feladatokat kaptak helyette. Az igazgató maga is elégedett munkatársai teljesítményével: az, hogy a város intézményei működnek, közterületei rendezettek, a VKSZ Zrt. dolgozóinak köszönhető.
Munkája elismeréseként Pro Meritis díjat vehetett át a polgármestertől Tóth János, aki 20 évvel ezelőtt, 1996 decemberében került Veszprém temetőgondnokságának élére. Feladatköre a temetők üzemeltetésével kapcsolatos minden részletre kiterjedt. Kezdeményezésére számos fejlődési folyamat indult meg, ami lehetővé tette a kegyeleti szolgáltatási feladatok zavartalan elvégzését. Több felújítás, korszerűsítés, bővítés fűződik a nevéhez. A Kegyeleti munkacsoport aktív tagjaként végzett lelkiismeretes munkájának köszönhetően nem csak az első világháborús sírok újulhattak meg, hanem a temetőkhöz kapcsolódó megemlékezések is évről évre gondos előkészületek mellett valósulnak meg. A városi temetők színvonalas üzemeltetése érdekében a Magyar Honvédség helyi alakulataival, hadisírgondozó szövetség képviselőivel, valamint civil szervezetekkel működik együtt.
Négy munkavállalót jutalmaztak az Év Dolgozója díjjal: Albert László telephely üzemeltetési egységvezetőt, Nagy László parkgondozó kisgépkezelőt, Vízi András gépkezelőt és a VHK Nonprofit Kft. részéről Mészáros Tamás rakodót. Vezérigazgatói dicséretben részesült Pernesz Kata parkgondozási egységvezető, és jutalmazták a jubiláló munkatársakat is.


