Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Autista gyermekekkel foglalkozó Info-Pont nyílt Veszprémben

2016. december 17. 11:47
A néhány éve civil kezdeményezésként indult AutiSpektrum Egyesület pénteken nyitotta meg irodáját a Stromfeld utcában, ahol az autizmussal élőknek, családtagjainak, és pedagógusainak nyújtanak segítséget. Navracsics Tibor szerint az iroda az elfogadottságot és város életébe való bekapcsolódást segíti.

Az infópont egy újabb csoport számára teszi lehetővé, hogy Veszprém biztosan az otthonuk legyen, fenntartás, korlátozás és megszorítás nélkül- mondta Navracsics Tibor a péntek délután megnyílt Stromfeld utcai irodában. Az EU-biztos szerint az autizmussal élők lehetőséget kaptak arra, hogy bekapcsolódjanak Veszprém életébe. „Az iroda történelmi küldetést hajthat végre azzal, hogy kiszélesítse és tágabbra nyújtsa a helyi közösség határait”- fogalmazott.

Navracsics TiborNavracsics Tibor

Porga Gyula méltatta a civil kezdeményezést, ugyanis az AutiSpektrum Egyesület három évvel ezelőtt indult, mely mára a városvezetés kiemelt figyelme és egy eu-s program segítségének köszönhetően tudott Info-Pontot nyitni. A polgármester szerint az „igazi civil kurázsi” példa lehet mások számára, az egyesület pedig az autista-elfogadottság tekintetében igazi szövetségese a városnak.

Kővári Edit, az Autisták Országos Egyesületének elnöke elmondta, az országban hat vidéki Info-Pontot támogatnak, melyek november óta olyan tevékenységekkel bővítették szolgáltatási köreiket, amik eddig kizárólag a budapesti irodában voltak elérhetők: AOSZ kártya igénylés, autizmussal kapcsolatos segítségnyújtás, érdekvédelem, valamint a szociális ügyekkel kapcsolatos ügyintézés.

Kővári EditKővári Edit

A mostantól Nyitott Irodaként is funkcionáló helység a Veszprém Megyei Civil Hálózatért Közhasznú Egyesület és az AutiSpektrum Egyesület együttműködésének és az Alcoa Foundation nyertes pályázatának is köszönhető. Az ügyfélszolgálat és iroda lehetőséget biztosít a személyes tanácsadásra, fejlesztő foglalkozásokra, szabadidős programokra, valamint a szakemberek továbbképzésére.

A veszprémi AutiSpektrum Egyesület idén áprilisban, az autizmus világnapján jelentette meg a Csillagbusz című integrációt segítő mesekönyvét, melyről a szerző, dr. Stefanik Krisztina, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar adjunktusa beszélt. "Nem szánalomra, hanem megértésre épülő szimpátiára van szükség ahhoz, hogy az emberek kölcsönösen tanulhassanak egymástól"- mondta. A könyvet úgy tervezték, hogy alkalmas legyen önálló olvasásra, illetve csoportmunkához, osztályfőnöki órákon rövid beszélgetésekhez is jó alapot szolgáltathat.

A könyv rendkívül sikeres, tavasszal 7000 példányban jelent meg, melynek nagy részét országszerte ingyenesen juttatták el iskolákba, óvodákba és könyvtárakba. A gyors fogyás miatt újranyomtak belőle 3500 darabot, melyekből szintén osztottak intézményekbe, de a Stromfeld utcai irodában is hozzá lehet jutni.

Ge. Á.
Domján Attila
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.