2023. június 8.
//
Medárd névnap

Partnerség az élhetőbb városért

2016. december 20. 15:39
Együttműködési megállapodást írt alá kedden a VKSZ Zrt. az MVM Partner Zrt.-vel és az IBM Magyarország Kft.-vel. A stratégiai partnerségek célja a közművek optimálisabb működtetése és Veszprém környezeti fejlődésének elősegítése.

Az együttműködések aláírásának a közüzemi szolgáltató Hangvillában tartott évzáró partnertalálkozója adott helyet.

Dr. Temesvári Balázs vezérigazgató évértékelő előadásában kitért a 2016-os év legnagyobb kihívásaira, feladataira és az elmúlt esztendőben megvalósult fejlesztésekre, valamint a jövő legfontosabb kérdéseire is.

Szóba került a cég társadalmi felelősségvállalás programja, melynek eredményeiről egy rövid filmes összeállítást is megtekinthettek a résztvevők. Az elmúlt évben két fő terület kapott prioritást a cég életében: egyrészt a civil szervezetekkel való együttműködés erősítése, másrészt az óvodásokat és kisiskolásokat megcélzó környezetei nevelés program.

Az MVM és a VKSZ Zrt. együttműködésének első eredményeAz MVM és a VKSZ Zrt. együttműködésének első eredménye

Az élhetőbb környezet és az ehhez szükséges feltételek megteremtése, az energiahatékonyság és a megújuló energiaforrások növelése, az éghajlat védelmét szolgáló programok megvalósítása, hosszú távon az okos város irányába való elmozdulás továbbra is kiemelt szerepet tölt be a cég életében. Ezek elérése érdekében a VKSZ Zrt. az ősszel stratégiai keretmegállapodást kötött az önkormányzattal és az MVM Partner Zrt.-vel.

A célok gyakorlatba ültetéséhez szükséges operatív feladatok első elemeként készült el Veszprém első elektromos autó töltője, amelyet hamarosan újabbak követnek. A felek célkitűzései között szerepel egy e-bike rendszer létrehozása és fenntartása, valamint egy ún. Energiapont kialakítása, ahol a lakosság bővebb információkat kaphat az energiahatékonyság növelésének innovatív módszereiről. Az MVM Partner Zrt. ezen felül vállalta, hogy felülvizsgálja több helyi intézmény energiahatékonyságát, az okos mérési tapasztalatok pedig a remények szerint az intézmények költséghatékonyságának növeléséhez is hozzájárulnak.

Fotó: VKSZ ZrtFotó: VKSZ Zrt

A tervek szerint a hosszú távú együttműködésnek köszönhetően az innovatív megoldások segítségével a város környezeti teljesítménye javulhat, és egészségesebb lakókörnyezetben élhetnek a veszprémiek. Ennek elérése érdekében dr. Temesvári Balázs, illetve Bujáki Zsolt, az MVM Értéknövelt Szolgáltatások igazgatója és Szabari Dóra, az MVM Termék- és szolgáltatásfejlesztési osztályának vezetője együttműködési megállapodást írt alá.

Az MVM Partnert Zrt. mellett a jövőben az IBM Magyarország Kft. vezette, hazai informatika jeles képviselőit (Capture Zrt., Delta Systems Kft., Libra Szoftver Zrt., Pannon Egyetem, IBM Hungary) tömörítő konzorcium is fontos szerepet fog betölteni a VKSZ Zrt. fejlesztéseiben. A partnerség célja, hogy a VKSZ Zrt. valós tesztelési eredményekkel támogassa a konzorcium fejlesztéseiben szereplő alkalmazásokat, melyek a műszerezettség, az összekapcsoltság és az intelligencia hármasán keresztül valódi értékeket képesek szállítani a termelő és szolgáltató vállalatoknak, rajtuk keresztül pedig a lakosságnak.

A konzorcium céljaként kitűzött informatikai megoldások megvalósításában elsőként a VKSZ Zrt.-nél modellezik a vállalat hatékonyabb működését szolgáló elemeket. Az egy évesre tervezett fejlesztési időszakban a cég olyan megoldásokat tesztel, melyek segítenek optimalizálni a közműszolgáltatásokat, hogy hatékonyabbá tegyék az üzleti folyamatomat. Az együttműködésről Izbéki Csaba, az IBM Magyarország Kft. üzletág igazgatója és dr. Temesvári Balázs írt alá együttműködést.

vehir.hu

További cikkek

Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Egy nap alatt elfogták az ötvenmilliós betörőt a veszprémi rendőrök
Május végén egy dózsavárosi lakásba törtek be a betörők, ahonnan ötvenmillió forint értékben vittek el értéktárgyakat. Az esetnek több tanulsága is van, amiről szerdán sajtótájékoztató keretében számoltak be a Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányságon. Ugyanitt bemutatták azokat a tárgyakat is, amiket azóta megtaláltak a nyomozók, valamint a videófelvételt, amikor bilincsben elvezetik az egyik elkövetőt, akinek az elfogásához 24 órára volt csak szüksége a rendőröknek. Cikkünkben mi is megmutatjuk ezeket a részleteket.
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Pedagógusnap Veszprémben: a vár ereje nem a falakon, hanem a várvédőkön múlik
Idén is átadták a Ranolder-díjakat Veszprémben, amivel rendszerint a város pedagógusait tüntetik ki minden évben. Az ünnepségen Porga Gyula polgármester a pedagógus társadalom jelenlegi helyzetéről is kendőzetlenül beszélt, megtartva az ünnepség méltóságát és a tanárok iránti tiszteletet.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
Nyitott udvar – művészeti piknik a Lovassyban – június 15.
A Lovassy László Gimnázium közössége nyitottsággal, barátsággal vár minden jelenlegi és volt lovassyst, vetésist, dlsb-st, szülőket, érdeklődőket a családbarát művészeti piknikükre.
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
Magyarországon is érzékelték a romániai földrengést
A magyarországi lakosság is érzékelte a kedd este Romániában, Arad közelében bekövetkezett földrengést - közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium az MTI-vel.
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Harminc éve csak növekszik a veszprémi cég
Idén van a harmincadik évfordulója annak, hogy a német Continental autóipari vállalat megalapította veszprémi gyárát. Az évtizedek alatt a cég együtt változott az ipari trendekkel, de valahogy mindig sikerült elérni azt, hogy ne térjenek le a fejlődő pályáról. Kedden délelőtt a cég születésnapi ünnepségén erről is beszéltek a hazai és németországi vezetők, valamint elhangzott, hogy mi a szerepe a Continentalnak abban, hogy Veszprémnek a sport- és kukturális élete is folyamatosan fejlődik.