Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Erősödjünk kultúránkban, hitünkben!

2017. január 6. 14:33
Péntek délután rendezték meg a Veszprém Megyei Önkormányzat hagyományos újévi fogadását a Megyeháza Szent István termében.

A megjelenteknek Steinbach József református püspök kívánt áldott új évet. „Az Úr megtartó kegyelme kísér minket ebben az esztendőben is, és a felülről érkező áldásra nagy szükségünk is van” – fogalmazott. Vízkereszt ünnepéhez a keresztény hagyomány három bibliai történetet kapcsol. A napkeleti bölcsek Jézus születésekor eljöttek, mert felismerték benne a szabadítót, a megváltót. Az ő hódolatuk azt is jelenti, hogy Jézus megváltása egyetemes, minden embernek szól. Jézus megkeresztelkedése szintén ehhez a naphoz kapcsolódik: ekkor megnyílt az ég, az Atya pedig szólt, bemutatta fiát. A harmadik történet Jézus első csodája, a kánai menyegző, amikor a vizet borrá változtatta.

Steinbach JózsefSteinbach József

Nincs fontosabb manapság annál, mint hogy saját keresztény kultúránkban, hitünkben erősödjünk, ami szeretetet ébreszt bennünk – hangsúlyozta a püspök.

Polgárdy ImrePolgárdy Imre

Ebben az évben emlékezünk meg a reformáció 500. évfordulójáról, mindazokról a teológiai, oktatási, tudományos, kulturális fejleményekről, melyeket a reformáció adott. A megemlékezés önvizsgálatra, bűnbánatra is indít minket, protestánsokat, hogy ne szaggassuk tovább az Anyaszentegyház testét – zárta gondolatait Steinbach József.

Az újévi fogadáson Polgárdy Imre, a megyei közgyűlés elnöke mondott pohárköszöntőt.

Schöngrundtner Tamás
Ge. Á.
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.