Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Segítsünk Kommandónak!

2017. január 19. 14:06
Segít Kommandó településnek Veszprém megye – a Kovászna megyei falu iskolája januárban égett le.

Csütörtöki sajtótájékoztatóján Polgárdy Imre, a Veszprém megyei közgyűlés elnöke és Áldozó Tamás, a Fidesz-KDNP megyei frakcióvezetője beszélt arról, hogy támogatnák az erdélyi falut új iskolája felépítésében. Ehhez hamarosan bankszámlát nyitnak, ahová várják majd a felajánlásokat, de az idei megyebál bevételéből is Kommandót segítenék.

Kovászna megye és Veszprém megye az 1990-es évek elején kötött testvérmegyei megállapodást, és a megyék ösztönözték településeiket is a kapcsolatok kialakítására – Veszprémnek is van ott testvérvárosa: Sepsiszentgyörgy, a kovásznai megyeszékhely.

Polgárdy Imre és Áldozó TamásPolgárdy Imre és Áldozó Tamás

– Kommandó valamikor módos, gazdag település volt, előbb volt ott közvilágítás, mint Brassóban – mutatta be a települést Áldozó Tamás, aki korábban járt a helyszínen. – A rendszerváltással a településen minden munkalehetőség megszűnt, a helyiek segélyekből és gyűjtögetésből élnek. Ennek ellenére az ezret meghaladó lélekszámú településen működött az iskola.

Hozzátette: Pápa két tűzoltóautót adományozott testvérvárosának, Kovászna városának az elmúlt években, az egyik részt vett a kommandói mentésben is.

Polgárdy ImrePolgárdy Imre

A tűzeset felhívta a figyelmet a település további problémáira is: a gyerekek nem tudnak továbbtanulni, mert nincs tömegközlekedés, nem tudnak eljutni a líceumba, így a kovásznai gyerekek többsége 14 évesen befejezi tanulmányait, és sajnos munkanélküli sorsra jutnak. Hogy milyen módon lehetne segíteni a falut, arról a megyebálon személyesen is lehetőség lesz beszélgetni, ugyanis arra meghívták Kocsis Béla kommandói polgármestert is.


A kommandói iskola épületének mintegy negyede semmisült meg abban a tűzben, amelyet a hatóságok feltételezése szerint a meghibásodott kéményből kipattanó szikra vagy parázs okozhatott. A tűz január 9-én keletkezett az iskola épületén. Senki sem sérült meg. Az első felmérések szerint az egyemeletes, 360 négyzetméteres iskolaépületnek mintegy negyede vált a lángok martalékává - közölte az Agerpres hírügynökség. Több mint 30 tűzoltó vett részt az oltásban, amely hét órán át tartott a mínusz 20 fokos hidegben.

Fotó: Kovászna Megyei Készenléti FelügyelőségFotó: Kovászna Megyei Készenléti Felügyelőség

Kiss Imre főtanfelügyelő elmondta, hogy az iskolának az a szárnya semmisült meg, amelyben az informatikai szaktanterem, a könyvtár, az iskola archívuma, a tanári szoba és az igazgató irodája volt. Megsemmisült egy kazán is, amely a szóban forgó épületrész fűtését biztosította. (mti)

Kommandó Kézdivásárhelytől 32 km-re délkeletre a Háromszéki-havasokban, a Nagy-Bászka völgytágulatában, a Kupán-, Taplica- és Rozsdás-patakok találkozásánál fekszik. 1 km-es tengerszint feletti magasságával Kovászna megye legmagasabban fekvő települése. Elnevezése a székely határőrség megszervezésének idejéből származik, amikor – mivel itt húzódott az országhatár – területén határőrállomás (németül: Commando, Grenzkommando) működött, amit háromszéki katonák őriztek. A 2011-es népszámlálás szerint a falu lakossága 1006 fő, melyből 938 magyar nemzetiségű. (wikipédia)

Schöngrundtner Tamás
Domján Attila
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.