2021. szeptember 28.
//
Vencel névnap

Elkötelezettek a társadalmi ügyek iránt

2017. január 19. 16:35
Workshoppal zárult csütörtökön a Lélektér Alapítvány „Adni jó - add a hangod hozzá” elnevezésű kampánysorozata, melyen az ifjúság az önkéntesség és a függőségek témakörével ismerkedhettek meg.

Téves elképzelés azt feltételezni, hogy a mai fiatalok mind egy szálig lusták és az interneten kívül semmi nem érdekli őket, főként nem a társadalmi felelősségvállalás. Jól példázza ennek ellenkezőjét az a mintegy 30-40 diák, akik megjelentek a Völgyikút házban tartott workshopon, hogy a függőségekről, családi örökségről, szerhasználatról és az önsegítő módszerekről tanuljanak – és mindazok az alkalmak is, amelyeken korábban már bizonyítottak.

A Lélektér Alapítvány még tavaly indította el 4 állomásos kampányát – tájékoztatott Takáts Emese kuratóriumi elnök. Először kortárs segítők, azaz olyan fiatalok képzését vállalták, akik hitelesen tudnak kiutat mutatni problémás társaiknak. Az Adni jó - add a hangod hozzá akció keretében látogattak el általános és középiskolások az idősek otthonába is karácsony előtt, valamint jutatták el adományaikat a gyermekkórházba.

A kampány záró rendezvényeként egy ún. coffee workshopra hívták az ifjúságot, ahol tovább népszerűsítették az önkéntességet, illetve a függőségek kezeléséről adtak át ismereteket. Mindehhez a szervezők játékos formát választottak: formális előadások helyett az ún. word coffee módszert alkalmazták, ahol a résztvevők csoportokat alkotva vitathattak meg egy-egy témát.

Segítségükre volt a fővárosi Drog Stop Egyesület Budapest három szakembere, Szepesi Anikó elnök, Olaszi Csaba és Pap Ágnes is. A civil szervezet tagjai szerint fontos, hogy megnézzük, mit jelent 2017-ben a szerhasználat, a függőség és a prevenció és azt is, hogy miként látják a világot a mai fiatalok, hiszen gondoljunk csak bele, a világ változik, és nem lehet a 10 évvel ezelőtti módszereket alkalmazni. A workshopon ezért 3 fő témát igyekeztek körbejárni a fiatalokkal: az új generáció és az új szerek kapcsolatát, a kevésbé ismert, de rendkívül fontos önsegítő módszereket, amelyekkel kivívható lenne némi presztízs a gyógyulás tekintetében, valamint a családban lévő függőségeket, amelyek nagyban befolyásolják életutunk alakulását.

A workshophoz csatlakozott Ovádi Péter önkormányzati képviselő is, aki a kezdetektől védnöke volt a kampánynak. Úgy látja, a tavalyi évben meghirdetett Fiatalok Éve rendezvénysorozatnak sok szép hozadéka van: számos programot valósítottak meg az alapítvánnyal és az Új Nemzedék Közösségi Tér csapatával közösen, fiatalok napját tartottak, elindult egy ösztöndíj- és egy pályázati rendszer, melyben a civilek pályázhatnak fiatalokat érintő projektekre. Kiemelte: nagyon fontos szerepet tölt be ebben a tevékenységben a Veszprémi Ifjúsági Ház is, melyet ugyancsak az alapítvány működtet, és ahol tettre kész, a társadalom iránt elkötelezett fiatalokat nevelnek.

Bertalan Melinda
Domján Attila