Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Újabb magyar film kapott Oscar-díjat!

2017. február 27. 8:05 // Forrás: mti
Deák Kristóf rendező és Udvardy Anna producer kapta a Mindenki című alkotásért a legjobb rövidfilmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán helyi idő szerint vasárnap este Los Angelesben.

A Mindenki című alkotás az első magyar kisfilm, amely elnyerte az amerikai filmakadémia díját. Deák Kristóf a díjat átvéve köszönetet mondott a filmakadémiának, valamint családjának és tanárainak. "Ajánlom ezt a díjat mindazoknak az embereknek, akik jobbá tehetik ezt a világot, a gyerekeknek. Próbáljuk őket jól felnevelni, hogy büszkék lehessünk rájuk" - fogalmazott.

A Mindenki az Ennemis intérieurs című francia, a La femme et le TGV című svájci, a Silent Nights című dán és az El corredor című spanyol filmmel volt versenyben a legrangosabb hollywoodi elismerésért, amelyet idén 89. alkalommal osztottak ki.

A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának tagjai, az Oscar-díjas Mindenki című kisfilm szereplői. A gyerekek az iskolában aludtak, hogy együtt nézhessék az Oscar-gálát. (MTI-fotó)A Bakáts Téri Ének-Zenei Általános Iskola énekkarának tagjai, az Oscar-díjas Mindenki című kisfilm szereplői. A gyerekek az iskolában aludtak, hogy együtt nézhessék az Oscar-gálát. (MTI-fotó)

A Mindenki (angol címén Sing) a kilencvenes évek elején, iskolai környezetben játszódik, központi eleme egy rossz pedagógiai modell, egy gátlástalan tanárnő sikerhajhászása, amelyre a film gyerekszereplői adnak csattanós választ.

A Holdfény (Moonlight) című dráma kapta a legjobb filmnek járó díjat a 89. Oscar-gálán, a legfontosabb kategóriában azonban először tévedésből a Kaliforniai álom (La La Land) című musicalt hirdették ki győztesnek. A legjobb férfi főszereplő Casey Affleck lett A régi város (Manchester by the sea) című filmben nyújtott alakításáért, míg az epizodisták között Maharshala Alit, a Holdfény szereplőjét jutalmazták.

A nőknél a főszereplőnek járó díjat Emma Stone kapta a Kaliforniai álomban nyújtott alakításáért, a mellékszereplőknél pedig Viola Davis vehette át az amerikai filmakadémia elismerését a Fences című drámában nyújtott alakításáért. A rendezők mezőnyében a mindössze 32 éves Damien Chazelle kapta az Oscar-díjat a Kaliforniai álomért, amely 14 jelöléséből végül hatot váltott díjra.

vehir.hu
további cikkek
A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában kultúra A shortlistre sem került fel a magyar jelölt az Oscar előszobájában Tizenkét kategóriában tette közzé az Oscar-jelölésre esélyes produkciók szűkített listáját kedden az amerikai filmakadémia; Magyarország nevezettje, Nemes László Árva című filmje nem jutott tovább. 2025. december 17. 15:25 Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene kultúra Nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: amikor több kép lóg a múzeumban, mint kellene Az elmúlt hetekben sokat olvashattunk arról, hogyan rabolták ki a Louvre-ot és kelt lába számos értékes 19. századi ékszernek – ezúttal azonban éppen az ellenkezőjéről szeretnék beszámolni: egyre gyakrabban fordul elő ugyanis, hogy a rendbontók nem visznek, hanem hoznak alkotásokat a múzeumokba. tegnap 19:09 "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre kultúra "Minden mozdulatából sugárzott a belénk vetett hite" - így emlékeznek a Veszprémi Petőfi Színház művészei Balázs Péterre Balázs Péter és a Veszprémi Petőfi Színház története számos ponton keresztezi egymást. A veszprémi teátrum társulatának tagjai portálunkon keresztül osztották meg legkedvesebb emlékeiket a pár napja elhunyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színészről és rendezőről. 2025. december 16. 22:49

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.