Ugrás a kezdőoldalra Ugrás a tartalomhoz Ugrás a menüre

Elhunyt Oláh György Nobel-díjas kémikus

2017. március 9. 13:55 // Forrás: mti
Életének 90. évében elhunyt Oláh György Nobel-díjas tudós - közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) az MTI-vel csütörtökön. A 20. század egyik legmeghatározóbb kémikusát előző nap érte a halál Beverly Hillsben.

Oláh György Budapesten született 1927. május 22-én. A Műszaki Egyetem vegyészmérnöki karán tanult, 1949-ben diplomázott. 1954-től 1956-ig az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese volt. Nevéhez fűződik a magyarországi műanyagipari kutatás és gyártás megalapozása, és ekkor kezdte a szénhidrogének reakcióinak és átalakítási jellemzőinek feltárására irányuló kutatásait.

Az 1956-os forradalom leverése után családjával elhagyta Magyarországot, előbb Kanadában, majd az Egyesült Államokban élt. 1977-től a Dél-kaliforniai Egyetem professzora és a Loker Szénhidrogén-kutató Intézet igazgatója volt. A karbokationok kutatásában elért eredményeiért 1994-ben kémiai Nobel-díjat kapott. 2001-ben a Corvin-lánccal, 2002-ben Bolyai-díjjal, 2011-ben Széchenyi Nagydíjjal tüntették ki.

vehir.hu
további cikkek
Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget közélet Hiába volt az álhír-terjesztés, Sümeg is megkapja a Kormánytól a hetvenmilliós segítséget Egy sümegi portál sokáig tényként hozta, hogy a térség országgyűlési képviselője, Navracsics Tibor gátolja a város kormányzati segítségét, amit a képviselő többször is cáfolt, mostanra pedig már hivatalossá is vált, hogy hatszáz másik településsel együtt, Sümeg is részesül rendkívüli támogatásban. ma 8:35 Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György Szeretnénk, ha szeretnének és mi is szeretnénk szeretni Udvardy György, veszprémi érsekkel való beszélgetés során már az elején érződött, hogy itt nem egy előre felépített, nyilatkozatszerű gondolatmenetet kell lekövetni. Sokkal inkább tűnt úgy, mintha egy régóta, de legalább az év eleje óta érlelődő párbeszéd érne révbe. Az érsek nem sietett, mondataival nem akart nagy hatást kiváltani, de talán pont ezért volt súlyuk. Márpedig ezekben a viharos időkben, ami 2025-öt is jellemezte, erre van a leginkább szüksége az embereknek, nemcsak egyházi, hanem világi kérdésekben is, amelyekről szintén szó esett az interjúnkban, a politikától a mesterséges intelligenciáig. ma 8:35 Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! karácsony Porga Gyula: Őrizzük minél tovább a szeretet lángját! A hit, a remény, az öröm gyertyája után fellobbant a szeretet lángja is. Az utolsó gyertyagyújtási ceremónián Porga Gyula polgármester, valamint Udvardy György érsek mondott beszédet. 2025. december 21. 11:46

A következő oldal tartalma a kiskorúakra káros lehet.

Ha korlátozná a korhatáros tartalmak elérését gépén, használjon szűrőprogramot!

Az oldal tartalma az Mttv. által rögzített besorolás szerint V. vagy VI. kategóriába tartozik.